A járatra kiírt versenyt a Wizz Air légitársaság nyerte meg – jelentette be pénteken a szlovák közlekedési minisztérium.
Nagyon örülök, hogy sikerült eredményesen lezárnunk a versenyt, mert így teljesítjük az ígéretünket. A Pozsony–Kassa járat felújítása határozottan csökkenti a nyugati és a keleti országrész közötti utazás idejét
– nyilatkozta Jozef Ráz közlekedési miniszter.
Külön előny, hogy elég 40 perccel az indulás előtt kiérni a repülőtérre.
A jegyárak 19,99 eurónál kezdődnek, a felső határt 75 euróban szabták meg. A menettérti jegyek árának alsó határa 39,98 euró. A két város között a gyorsvonatok mintegy öt óra alatt teszik meg a távot, repülővel a légvonalban az egymástól 320 kilométerre fekvő Pozsony és Kassa 50 perc alatt megtehető.
A magyar hátterű Wizz Air bő egy hete jelentette be, hogy ősztől bázist hoz létre a pozsonyi M. R. Stefánik repülőtéren, ahonnan 12 új célállomásra szállítja az utasokat. A reptér vezetése e lépéstől az éves utasforgalom mintegy egymilliós bővülését várja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.