BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Oroszország azt sugallja, hogy nincs háború – Moszkvában azért eléggé érződik 

A hétköznapi életben nem sok jele látszik annak, hogy Oroszország háborúban áll. Moszkva lakossága azonban panaszkodik az inflációra. A Kreml állami beruházásokkal próbálja meg gyorsítani a gazdasági növekedést, a 21 százalékon álló jegybanki alapkamat azonban erős kérdéseket vet fel ennek hatékonyságával kapcsolatban – helyszíni tudósítónk riportja.

Moszkva nem hisz a könnyeknek – szól a régi szovjet film címe, és valóban az orosz fővárosban nem érződik a háború. Legfeljebb az árakban. A benzin és a gázolaj literenkénti ára – köszönhetően az erős rubelnek, 70-90 rubel között van, de kutanként más (a rubelt durván néggyel kell megszorozni, hogy megkapjuk a forint-árat), helyszíni tudósítónk tapasztalatai szerint az egyik legolcsóbb a Lukoilnál. 

Moszkva szupermarket
Moszkva egyelőre nem érzi a háborút, bár az infláció 10 százalék fölött van / Fotó: AFP

Az árak a budapesti szinten vannak, az áruválaszték viszont sokkal nagyobb. A Gyelavoj Peterszburg (Üzleti Pétervár) felfigyelt a finn Yle tv-társaság riportjára, amely svájci, argentin sajtokat láttatott a nagyváros boltjaiban. Tudósítónk tapasztalata szerint a Kremltől egy jó kőhajításnyira lévő Ritz-Carlton szálloda mellett száz méterre a csemegeboltban méregdrága francia pezsgők, olasz borok várják a módos vevőket. A belvárosban az árak csillagászatiak, a külvárosok felé haladva csökkennek. Moszkván nem érezni, hogy háborúban állnak gyakorlatilag az ANZUS-sal, Japánnal, Dél-Koreával kibővült Nyugattal. Pedig a statisztikai hivatal adatai aggasztó irányzatot tükröznek.

Nő az infláció, csökkennek a költségvetés bevételei

A helyiek panaszkodnak a drágaságra, az inflációra, amely 2025 első hónapjaiban tíz százalék fölé ugrott – a tetőzést májusra várják. Az orosz jegybank hónapok óta nem engedi lejjebb az április végén változatlanul hagyott, rendkívül magas és a piacgazdaságokban hatalmas fékezőerőt kifejtő 21 százalékos meghatározó kamatlábat. Legközelebb a bank június 6-án tart kamatdöntő tanácskozást. A csökkenő olajárakkal apad a kincstár bevétele is. 

  • Miközben a nyugatiak még arról vitatkoznak, hogy mi legyen a Krímmel, valamint az Oroszországba betagosított négy délkelet-ukrajnai nagymegyével, Moszkva már gazdasági integrálásukon dolgozik. 
  • A geológusok nagy erőkkel dolgoznak egy szövetségi projekten, amelynek már a címe is árulkodó: „Geológia: a legendák születése”. 
  • Lelőhelyek tucatjait nézik át, a hangsúly a volfrámon, grafiton, lítiumon, mangánon, molibdénen, titánon és az uránon – nyilatkozta Alekszandr Kozlov, a természeti kincsek minisztere. 

Ennek a döntésnek a gazdasági oldal mellett vannak komoly politikai-nemzetbiztonsági vonatkozásai is, amelyeket nemcsak Brüsszelben, az EU-tisztviselők, hanem Pekingben a kínai vezetés szakemberei is alapos gyanakvással követnek, figyelnek. Nemcsak azért, mert Oroszország, saját forrásai szerint Kína után a világ második legnagyobb ritkafém-készleteivel rendelkezik Kína után, hanem azért is, mert 

Donald Trump amerikai elnök, hivatalos források szerint érdeklődést mutat a projekt iránt. 

Moszkva állami beruházásokkal élénkítené a gazdaságot

Moszkva építkezésekkel, állami beruházásokkal is igyekszik lendíteni a gazdasági növekedésen, új munkahelyeket teremtene. Így például új metróvonal építésébe kezdtek, mint április végén Szergej Szobjanyin, a rokonnép, a hanti-manysik földjéről érkezett moszkvai főpolgármester jelezte. A Rublevo-Arhangelszkij vonalon új szakaszt építenek, de az állomások már nem a moszkvai belvárosi nagy metróállomások roppant drága, elképesztő pompával megépített hivalkodó stílusában, hanem az egyszerűbb, olcsóbb kivitelben készülnek.

A Metro Station in Moscow
Régi metróállomás Moszkvában – az úja már szerényebbek lesznek / Fotó: NurPhoto via AFP

A 13 millió lakosú Moszkva metróvonalainak hossza 466,6 kilométer, 271 metróállomással. Az új Moszkva felhőkarcolóival, kereskedelmi-banki központjaival legközelebb a Presznyenszkij kerületnél húzódik a történelmi Moszkva, a Vörös tér, a Kreml, az Új Arbat sugárút meghatározta belvároshoz, amelynek utcái még mindig a késői XVIII–XIX–XX. századi cári, majd a korai, lenini-sztálini Moszkvát idézik fel. 

A Mester és Margarita – a Kreml a párhuzamok ellenére nem akadályozta meg a bemutatót

Azt a Moszkvát amely rejtélyes, sokértelmű. Akárcsak a nagy kasszasikert hozó Bulgakov-regény, a Mester és Margarita legújabb filmfeldolgozása. Csak tavaly volt a hivatalos bemutató, pedig négy éve forgatták a filmet, amelyben a Hollywoodban is népszerű August Diehl német színész játssza az Ördögöt, a hangsúlyozottan külföldi Wolandot a késői húszas évek Moszkvájában. A filmet oroszországi magánforrásokból finanszírozták és a szereplők túlnyomó többsége is orosz. Egyes elemzők szerint azért is jó a film, mert 

párhuzamot sugall a történet abszurditása és a jelenlegi Putyin-rendszer között. 

A Kreml közeli média bírálta is a filmet, azonban a hatóságok a bemutatást nem akadályozták meg. A mai világhoz alkalmazkodva, főként a filmekre szakosodott tv-csatornákon lehet megnézni, vagy kikölcsönözni. Az NTV oroszországi csatornán idén januárban lehetett látni.

Újra megjelentek a vörös zászlók

Oroszország, szakítva a Nyugattal, most önazonosságát, gyökereit keresi. Ennek egyik érdekes, ellentmondásos eleme a hitleri fasizmus feletti győzelem 80. évfordulója megünneplésére készülő főváros, a Putyin-rendszerrel rokonszenvező értelmiségiek útkeresése. Nagy teret kap a lenini-sztálini „korai” szocialista út, annak reneszánsza és a ma is időszerű antifasizmus. Április végének egyik, nyári meleget hozó éjszakáján lezárták a belváros egy részét és megtartották a május 9-i katonai díszszemle főpróbáját. Elvben ebben a kerületben a vörös lobogók kitűzése csak a május 9-i Győzelem Napi ünnepségekkel kapcsolatban engedélyezett. De már április végén a Novij Arbat sugárúton megjelentek a vörös zászlós ünnepi díszítések.  

 

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.