Donald Trump amerikai elnök szerint kész feladni a Krím-félszigetet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a békemegállapodás keretében, noha korábban Kijev többször is elzárkózott az erre irányuló javaslattól.
Trump minderről újságíró kérdésre válaszolva beszélt, amikor hazaért Ferenc pápa temetéséről. Az úton Trump Zelenszkijjel is leült egy rövid időre a Vatikánban és úgy értékelte, hogy a tárgyalás nagyon jól ment. Ugyanakkor elmondása szerint Krím kérdésére is csak nagyon röviden tértek ki. Az elnök Vlagyimir Putyin orosz elnököt is sürgette, hogy hagyja abban a bombázásokat és írja alá a megállapodást. Trump szerint ezt két hét alatt el is lehet érni – írja a BBC.
Ukrajna többször is visszautasította a területi engedményeket a tűzszünetért cserébe, mondván területi kérdésekről csak annak megkötése után lehet szó. Korábban vasárnap Boris Pistorius német hadügyminiszter pedig arról beszélt, hogy Kijevnek nem kellene elfogadnia a széles körű területi engedményekről szóló megállapodást a tűzszünetért cserébe, hiszen az gyakorlatilag kapitulációval érne fel.
Az ARD-nek nyilatkozva a német politikus hozzátette, tisztában van azzal, hogy Ukrajnának esetleg területi engedményeket kell tennie, ám nem szabad olyan messzire mennie, mint a legújabb amerikai javaslat. Ahhoz hasonló,
megadással felérő megállapodást Kijev már egy évvel ezelőtt is megköthetett volna Pistorius szerint.
Az amerikai javaslat szerint Ukrajnának le kellene mondania Krímről és az oroszok által megszállt területekről, valamint a NATO-tagságról míg az esetleges biztonsági garanciákat a brit-francia vezetésű hajlandók koalíciója adná, amerikai részvétel nélkül. Európa pénteken egy másik békejavaslatot nyújtott be, mely a területi kérdéseket a tűzszünet utánra halasztaná és komolyabb garanciákat biztosítana Ukrajna számára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.