Szinte egy időben érkezett a két hír. A választásokon megvert német Szociáldemokraták (SPD) rábólintottak a kormánykoalíció-alkotásra a győztes konzervatív CDU–CSU szövetséggel. Zsugorodott a német bruttó össztermék, a német gazdaság tovább vergődik. Rossz hír az utóbbi a német kormánypolitikusoknak és egy sor olyan európai országnak, amelyeknek sorsa gazdasági értelemben összefonódott a németekével.
A friss számok szerint éves alapon 0,2 százalékkal csökkent a GDP (az árakkal és naptári napokkal kiigazított adatok szerint), amint a múlt év utolsó negyedében is, a Magyarország számára kulcsfontosságú, legnagyobb európai gazdaságban. Ezt a német statisztikai hivatal, a Destatis jelentette.
Ez a hetedik egymást követő negyedév, amikor a német negyedéves GDP kisebb, mint egy évvel korábban, az utolsó halovány növekedést majdnem két évvel ezelőtt mérték.
Gyenge vigasz, és a trenden nem változtat, hogy a német gazdaság eközben úgy kígyózik, hogy a technikai recessziót mindig elkerülik. A technikai recesszió két egymást követő negyedév, amikor a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest csökken.
A németeknél az az elképesztő matematikai minta alakult ki, hogy 2022 közepe óta egy csökkenést mindig egy növekedés követ. Most épp a növekedés volt soron, 0,2 százalék, miután a múlt év utolsó negyedében ugyanekkora csökkenést mértek. Ha ez folytatódik, a következő negyedév ismét mínuszos lesz. Fontos tudnivaló: a vámháború hatása ezekben az adatokban még nem lehet benne.
Sok részlet az első negyedévről még nem ismert, ezekről a Destatis május 23-án ad ki újabb jelentést.
A halvány növekedésről 2024 negyedik negyedéhez képest annyit már közöltek, hogy a háztartások fogyasztása és a beruházások is javultak. A múlt év azonos időszakához mérve mégis kisebb a német GDP.
Kijózanító GDP-adat érkezett: újra zsugorodik a magyar gazdaság
Elmaradt a várt erőteljes évkezdet a magyar gazdaságban, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2025 első negyedévében a nyers adatok szerint stagnált, a kiigazított adatok szerint pedig 0,4 százalékkal csökkent a GDP. A tavalyi negyedik negyedévhez képest a kibocsátás 0,2 százalékkal mérséklődött. A mai GDP-adat után csökkent annak az esélye, hogy idén 2 százalék felett lesz a hazai növekedés.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.