Svédország belátta, nincs jobb a magyarok döntésénél: pontosan úgy tesz, ahogy Magyarország már évekkel ezelőtt
Tovább folytatja haderőfejlesztését Svédország. Az április elsején Brazíliában megrendezett LAAD Defence & Security 2025 kiállításon a skandináv ország hivatalosan is elkötelezte magát négy C-390 Millennium többfeladatú repülőgép beszerzése mellett, melyeket a brazil Embraer Defense and Security repülőgépgyártó cégtől vásárolt majd. A bejelentésre Peter Sandwall, a svéd védelmi miniszter államtitkára és Bosco da Costa Junior, az Embraer elnök-vezérigazgatója jelenlétében került sor – írta a Global Defense News.

Svédország nem az első NATO-tagállam, amely C-390-es gépekkel erősíti meg légierejét. Korábban Hollandiához és Ausztriához is csatlakozott a programhoz. Ugyanilyen gépekből Magyarország is vásárolt, a két darab C-390 Millennium beszerzéséről még 2020 novemberében írt alá a szerződést a Magyar Honvédség és z Embraer Defense and Security. Az első, Brazíliában gyártott C-390-es tavaly landolt Magyarországon, míg a második repülőgépnek tesztelték az elektromos rendszerét.
Az Embraer repülőgépei megfelelnek a NATO szabványainak, így nem meglepő, hogy több ország is ezeket a gépeket választja.
- Svédország 4 gépe mellett
- Hollandia 5,
- Ausztria 4,
- Magyarország 2 repülőt rendelt.
- Csehország tavaly októberben szintén 2 gépről írt alá megállapodás,
- és az Embraer arról is beszámolt, hogy egy meg nem nevezett európai ország is vesz tőle 2 gépet.
Vagyis ha a fenti megrendeléseket teljesíti a brazil gyártó, akkor 19 C-390 Millennium lesz a NATO kötelékében.
Ezeket tudja a Svédország által megvett repülő
A C-390 Millennium a kategóriájában az egyik legkiemelkedőbb katonai szállító repülőgépnek számít, ami teherbírásának, sebességének és sokoldalúságának köszönhető. Az Embraer által kifejlesztett C-390-es 2015-ben repült először, és 2019-ben állt szolgálatba a Brazil Légierőnél. Ez az Embraer által eddig kifejlesztett legnagyobb és legösszetettebb repülőgép. Két International Aero Engines V2500-E5 turbofan hajtómű hajtja. A cég tájékoztatása szerint a repülőgép már bizonyított a brazil, a portugál és a magyar légierőnél egyaránt, és mindegyik esetben magas szintű rendelkezésre állást és küldetéssikereket mutatott be.


