Sikeresen tesztelték a második, magyar légierőnek készülő KC–390 Millennium elektromos rendszerét. A gépet gyártó brazil Embraer közölte, hogy a katonai szállító repülőgép készen áll a gyártás következő fázisára: a repülési tesztek előtt további rendszereket telepítenek.
A két darab KC–390-es hadszíntéri szállító repülőgép beszerzéséről még 2020 novemberében írt alá a szerződést Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség akkori parancsnoka és Jackson Schneider, a brazil Embraer Defense and Security elnök-vezérigazgatója. Az első, Brazíliában gyártott KC–390-es tavaly landolt Magyarországon.
A pontos ár nem ismert, de iparági becslések szerint az egységár 85 millió dollárra tehető. A Magyar Honvédségnek az AN–26-os katonai szállító repülőgépek hadrendből történő kivonása miatt van szüksége az új repülőgépek beszerzésére. A gép harmincöt méter hosszú, nyolcszáz kilométer per órás sebességgel tud repülni, az utazómagassága elérheti a nyolcezer métert is.
Az akár 26 tonna hasznos terhet is szállítani képes géptípus magyar változata alkalmas lesz légi utántöltésre, precíziós, légi teherdobásokra és intenzív ellátásra szoruló betegek, sérültek ápolására szolgáló betegágyak, valamint nyolcvan felszerelt katona befogadására. A KC–390-es típussal a honvédség technikai fejlesztése tehát tovább folytatódik, a hadsereg a katonai légi szállításban eddig nem látott képességek birtokosa lesz. Ez a típus
A két szállító légi jármű tervezetten 2024 végéig, de legkésőbb jövőre érkezik véglegesen Magyarországra.
Az Embraer egy brazíliai székhelyű globális repülőgépipari vállalat. Az 1969-es alapítása óta eddig több mint 8 ezer repülőgépet szállított le. Túlzás nélkül gyártóóriás: az iparágban a foglalkoztatott munkaerő (mintegy 18 ezer fő) alapján a negyedik legnagyobb cég a Boeing, az Airbus és a Bombardier után. Ha az egy év alatt gyártott repülőgépek számát vesszük alapul, akkor már a harmadik, csak a Boeing és az Airbus előzi meg.
A társaság civil, katonai és privát repülőgépeket egyaránt készít. Jelentőségét jól mutatja, hogy a világon minden tizedik másodpercben száll fel egy Embraer-gép, a kereskedelmi járatként szolgáló repülők pedig évente 145 millió utast szállítanak. Amerikában, Afrikában, Ázsiában és Európában egyaránt jelen van üzemekkel és adminisztratív központokkal. Több leányvállalattal is rendelkezik, köztük az elektromos repülőket gyártó, Eve nevű cég 2021-ben lépett a New York-i tőzsdére.
A Concorde utódja, az XB-1 átlépte a hanghatárt
Átlépte a hanghatárt egy amerikai fejlesztésű utasszállító prototípusa az egyesült államokbeli Mojave-sivatagban végrehajtott kísérleti repülés során – közölte a Boom Supersonic, amely a Concorde első utódjának a gyártására készül. A Concorde óta egyetlen polgári repülőgép sem lépte át a hangsebességet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.