Az Egyesült Államok kormánya betilt több, széles körben használt szintetikus élelmiszer-színezéket – jelentette be Robert F. Kennedy Jr. egészségügyi miniszter. A miniszter szavai szerint néhány élelmiszergyártó túl hosszú ideje eteti az amerikaiakat beleegyezésük nélkül és tudtukon kívül petróleumalapú vegyszerekkel.
Hozzátette, hogy az intézkedés alá eső összetevők veszélyt jelentenek a gyermekek egészségére és fejlődésére. Kitért a cukor túlzott fogyasztása által okozott egészségügyi problémákra, és hangsúlyozta, hogy a gyermekek nagy aránya küzd cukorbetegséggel, majd méregnek nevezte a cukrot.
Martin Makary, az élelmiszerügyi hivatal vezetője azt hangsúlyozta, hogy a szintetikus színezékek helyett arra ösztönzik a gyártókat, hogy térjenek vissza a természetes színezőanyagokhoz. Az érintett anyagokat többek között népszerű üdítőkben és gyerekek által reggelire előszeretettel fogyasztott cukrozott gabonakészítményekhez használják.
Az egészségügyi humán szolgáltatások minisztériuma (Department of Health and Human Services) és az intézményhez tartozó szövetségi Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (Food and Drug Administration) által hozott intézkedés alapján két élelmiszer-színezék (Citrus Red No.2, Orange B) esetében azonnal kezdeményezik az engedély visszavonását, valamint további hat kémiai összetevő élelmiszeriparból való kivonását 2026 végéig írják elő.
Autizmus: Robert F. Kennedy szeptemberig ki akarja deríteni, mi okozza
Óriási célt tűzött ki az Egyesült Államok új egészségügyi minisztere. Robert F. Kennedy szerint szeptemberre tisztázódhat, mi áll az autizmus rohamos terjedésének hátterében. Elmondása szerint egy átfogó, nemzetközi kutatási projekt indult el, melyhez több száz tudóst vontak be világszerte.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.