BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Románián egymás után négy drágulási hullám söpörhet végig

A lej gyengélkedése, az emelkedő energiaárak és az adóemelések egyaránt felfelé hajtják az inflációt. Választási lehetőség azonban nincs túlságosan sok, mert a költségvetés is bajban van.

Nagy bajban van Románia, hiszen az országban négy hullámban emelkedhetnek az árak elemzők szerint az elnökválasztás okozta bizonytalanság közepette. A román elnökválasztás május 4-i első fordulója után a lej jelentősen gyengült az euróval szemben, ami az import drágulása miatt elhozhatja az infláció első hullámát, noha az már áprilisban is 4,9 százalékon állt.

Románia, lei, pénz, infláció, vásárlás
A román lej óriásit zuhant az elnökválasztás első fordulója után / Fotó: Shutterstock

Azonban a nyáron újabb áremelések várhatók az Adevarul összefoglalója szerint, különösen az energiaárak elszabadulása miatt. A cégek áramköltsége 50 százalékkal nőhet az ársapka júliusi kivezetésével, ami a vállalatok energiaköltségein és végül termékeik és szolgáltatásaik árain is meglátszik majd. Ezután a drágulás harmadik hullámát a gázárak liberalizálása hozhatja el.

Az Európai Bizottság ugyanis az uniós pénzek befagyasztásával fenyegeti Romániát, ha nem szünteti meg a hatósági árakat a földgáz esetében.

Az infláció utolsó, negyedik és legnagyobb hullámát pedig az áfa 21 százalékra emelése, a kedvezményes kulcsok eltörlése és a jövedéki adók emelése hozhatja el, amivel a kormány a költségvetési hiányt igyekszik csökkenteni. Mindezek együttes hatásaként ősszel az infláció már 8 százalékos is lehet szomszédunknál.

Az euró 4,97 lejről 5,12 lejre erősödött a választások után, noha a román jegybank 6 milliárd eurót, az ország devizatartalékának tizedét költötte a gyengülés kordában tartására.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.