Az olajban gazdag tartomány lázadása: Alberta kiszakadhat Kanadából
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságOktóber 19-én Alberta, Kanada egyik leggazdagabb tartománya népszavazást tart. Nem a függetlenségről döntenek, hanem arról, hogy egyáltalán elindítsák-e azt a folyamatot, amely egy ügydöntő, kötelező erejű referendumhoz vezethet. A különbség aprónak tűnhet, de a politikai tét óriási.
Alberta Kanada nyugati részén fekszik, területe megközelíti a 660 ezer négyzetkilométert, ez nagyjából hétszerese Magyarország területének. Lakossága mintegy 4,7 millió fő, gazdasága az olajra épül: a tartomány adja az ország olajtermésének több mint 80 százalékát, napi közel 4 millió hordóval.
Az elégedetlenség gyökerei régiek. Az elszakadáspártiak szerint Ottawa évek óta mostohán bánik a tartománnyal: a szövetségi környezetpolitika hátrányba hozza az olajipart, miközben Alberta az olajbevételekből aránytalanul nagy összeget fizet be a közös kasszába, amelyből aztán a szegényebb tartományok részesülnek.
A koronavírus-járvány szigorú járványvédelmi intézkedései tovább szították az indulatokat, ekkor erősödtek meg a szeparatista hangok.
A mozgalom akkor kapott nagyobb lendületet, amikor a függetlenség hívei 300 ezer aláírást gyűjtöttek össze, hogy törvényesen kiharcolják a népszavazás kiírását. Danielle Smith tartományi miniszterelnök végül azután döntött a voksolás mellett, hogy egy ellentétes tartalmú, a Kanadában maradást követelő petícióban 400 ezer aláírást gyűjtöttek össze aktivisták.
A politikus azzal érvelt, hogy ezzel az albertaiak demokratikus jogait védelmezi, majd leszögezte: azt szeretné, ha Alberta Kanadában maradna. A felmérések egyelőre nem adnak okot pánikra a szövetségi kormánynak. Az Abacus Data februári adatai szerint az albertaiak 64 százaléka ellenzi, 26 százaléka támogatja a kiválást.
Az Ipsos hasonló eredményt mért: 28 százalékos függetlenségpárti arányt talált Albertában. Az Angus Reid intézet legfrissebb mérése már 35 százalékos támogatottságot mutat, ami azonban még mindig messze elmarad attól, ami egy sikeres referendumhoz kellene.
A szövetségi kormány csillapítaná a kedélyeket
Mark Carney szövetségi miniszterelnök nemrég veszélyes blöffnek nevezte a referendumkezdeményezést. Párhuzamot vont a 2016-os brit uniós szavazással: David Cameron akkori brit miniszterelnök is azt hitte, kezelni tudja a helyzetet, de végül az Egyesült Királyság kilépett az EU-ból, és évekig tartó politikai zűrzavar következett.
Carney nem csupán távolból szemlélte ezt, éppen abban az időszakban volt a Bank of England elnöke. Ottawa ugyanakkor igyekezett tárgyilagosan is megközelíteni a helyzetet: Carney kormánya és Alberta között megállapodás született egy nyersolajvezeték megépítéséről, amely a tengertől elzárt tartományt Brit Columbia partvidékéhez kötné.
Ezzel Alberta közvetlen kijáratot kapna a nemzetközi piacokra.
A tervhez egy úgynevezett szén-dioxid-leválasztási program is kapcsolódik: olyan ipari technológia, amely megakadályozza, hogy az olajkitermelés során keletkező üvegházhatású gázok a légkörbe kerüljenek. A projekt évente 16 millió tonna kibocsátást vonhatna ki a levegőből. A valódi feszültség azonban a pénz körül forog.
Alberta az egyik leggazdagabb kanadai tartomány, és a szövetségi újraelosztási rendszer – amelyet kiegyenlítési programnak neveznek – lényegében azt jelenti, hogy a gazdagabb tartományok befizetéseiből támogatják a szegényebbeket. Az albertaiak évente több milliárd dollárt fizetnek be ebbe a közös kasszába, miközben úgy érzik, keveset kapnak vissza belőle. Ottawa eddig nem kínált érdemi engedményt ezen a téren, ami sok albertai szemében azt jelzi: a gesztusok szimbolikusak, a valódi gazdasági sérelmek megoldatlanok maradnak.
Az Egyesült Államok is élénken figyel
A szeparatista mozgalom nem maradt észrevétlen Washingtonban sem. Carney miniszterelnök már figyelmeztette a Fehér Házat: ne avatkozzanak be a kanadai belügyekbe. Az aggodalom nem alaptalan: Trump-párti politikusok kapcsolatot építettek ki a függetlenségpárti Alberta Prosperity Projecttel, sőt Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter nyilvánosan is dicsérte az albertaiakat és erőforrásaikat.
Stephen Bannon, Trump régi tanácsadója nyíltan a szeparatizmus mellé állt. Az elszakadáspártiak részéről felmerült, hogy egy független Alberta az amerikai dollárt használhatná fizetőeszközként, sőt egy kisebb tábor akár az Egyesült Államokhoz való csatlakozást sem zárja ki. A szomszéd Brit Columbia tartomány miniszterelnöke hazaárulásnak nevezte ezeket a tárgyalásokat.
Kanada és a tartományok örök feszültsége
Kanada tíz tartományból és három területből áll, és a hatalmas távolságok nemcsak földrajzi, hanem politikai szakadékokat is teremtenek. Az ország közel 10 millió négyzetkilométeres területén – ez a világ második legnagyobb állama – egymástól nagyon eltérő érdekű régiók élnek együtt, és az eltérő érdekek időről időre feszültségekbe csapnak át.
A nyugati tartományokban sokan úgy érzik, hogy az ország valódi döntései az Ottawa–Montréal–Toronto-tengelyen, a sűrűn lakott keleti övezetben születnek, az ő hangjuk pedig nem ér el odáig. A leghíresebb Québec, a franciák lakta tartomány. 1980-ban és 1995-ben is tartottak népszavazást a kiválásról, az utóbbin a maradáspártiak csupán 50,6 százalékos többséggel győztek.
Azóta a québeci szeparatizmus fokozatosan visszaszorult. Ottawa több gesztust is tett, az évtizedek során egyre több hatáskört adtak át a tartománynak a bevándorlás és a kultúra területén. A francia nyelv védelme intézményesült, Québec így viszonylagos autonómiával rendelkezik az ország többi részéhez képest.
Donal Sean Gill, a montréali Concordia Egyetem politológusa szerint az albertai mozgalmat nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Fontos jelzés, hogy egy egész régió úgy érzi, nem hallják meg a hangját, és ezt a sérelmet sem gesztusokkal, sem figyelmeztetésekkel nem lehet egyik napról a másikra eloszlatni. Az október 19-i népszavazás kimenetele egyelőre kiszámíthatatlan. Egy dolog azonban biztos: Kanada egysége hosszú ideje nem került ekkora próba elé.
