BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Apple végre felfedte, mi lesz a hányattatott sorsú Siri jövője – sokat akar a szarka, de a nagy kérdés, hogy mennyire fogják bírni ezt a régi eszközök

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Hónapok csúszása után az Apple végre bemutatta a teljesen új alapokra helyezett Siri rendszert, amely a mesterséges intelligencia segítségével már nemcsak kérdésekre válaszol, hanem a képernyő tartalmát is értelmezni tudja. Az új Siri az Apple egyik legfontosabb fejlesztése lett, amely az iPhone-októl a Mac számítógépekig szinte minden eszközön megjelenik. A nagy kérdés azonban nem az, hogy mire lesz képes a rendszer, hanem az, hogy a régebbi készülékek mennyire tudnak majd lépést tartani az egyre nagyobb erőforrás-igényű funkciókkal.

Az Apple hétfő esti fejlesztői konferenciáján végre választ adott arra a kérdésre, amely hónapok óta foglalkoztatja a technológiai piacot: mi lesz a mesterséges intelligenciával (AI) felturbózott Siri sorsa? A vállalat bemutatta az új Siri AI-t, amely jóval többre lesz képes a jelenlegi hangalapú asszisztensnél, és gyakorlatilag az Apple teljes ökoszisztémáját átszövi majd az iPhone-októl kezdve a Mac gépeken át egészen az Apple Watchig. A bejelentés ugyanakkor egy másik kérdést is felvet: meddig bírják majd a tempót a régebbi készülékek, ha az Apple szinte minden funkcióját mesterséges intelligenciára építi át?

Az Apple végre felfedte, mi lesz a hányattatott sorsú Siri jövője – sokat akar a szarka, de a nagy kérdés, hogy mennyire fogják bírni ezt a régi eszközök
Az Apple végre felfedte, mi lesz a hányattatott sorsú Siri jövője – sokat akar a szarka, de a nagy kérdés, hogy mennyire fogják bírni ezt a régi eszközök / Fotó: AFP

A Siri átalakítása különösen érzékeny pont az Apple számára. A vállalat tavaly már nagy várakozások közepette mutatta be az Apple Intelligence programot, azonban az új Siri fejlesztése jókora csúszásba került, ami ritka presztízsveszteséget okozott a cégnek. Most azonban 

az Apple szerint elkészült az a rendszer, amely már nem egyszerű hangasszisztensként működik, 

hanem képes folyamatos párbeszédet folytatni, összetett kérdésekre válaszolni, valamint figyelembe venni azt is, hogy éppen mi látható a felhasználó képernyőjén.

Az új Siri AI egyik legfontosabb képessége az úgynevezett képernyő-érzékelés lesz. A rendszer képes lesz felismerni, milyen alkalmazás van megnyitva, milyen információk láthatók a kijelzőn, és ezek alapján válaszolni a felhasználó kérdéseire. Az Apple külön alkalmazást is készít a Siri számára, amelyben visszakereshetők lesznek a korábbi beszélgetések.

Mindenben mesterséges intelligencia lesz

A mesterséges intelligencia nemcsak a Siri mögött jelenik meg . Az iOS 27-ben például külön Siri-mód kerül a kamerába, amely felismeri a látott tárgyakat, és azonnal információt ad róluk. Az Üzenetek alkalmazás automatikusan javasolhat fényképeket egy beszélgetéshez, a Telefon alkalmazás pedig akár egy repülőjegy visszaigazolási kódját is képes lehet előkeresni hívás közben. A Mail intelligensebb ajánlásokat ad, a Naptár pedig természetes nyelvű utasítások alapján hozhat létre eseményeket.

A Safari böngésző szintén komoly frissítést kap. A nyitott lapokat a rendszer automatikusan témák szerint rendezi majd, figyelheti egy termék készletének változását, sőt a feltört jelszavakat is képes lehet automatikusan lecserélni. Az Apple szerint a felhasználók akár egyszerű szöveges utasításokkal is létrehozhatnak böngészőkiegészítőket.

A macOS 27 egyik legfontosabb újítása, hogy a Siri közvetlenül beépül a Spotlight keresőbe. Ez azt jelenti, hogy 

a felhasználó ugyanott kérdezhet a számítógépen tárolt dokumentumokról vagy fájlokról, ahol eddig egyszerű kereséseket végzett.

A vállalat a szülői felügyeleti funkciókat is jelentősen kibővíti. A szülők részletesebben szabályozhatják majd, milyen alkalmazásokat használhatnak gyermekeik, illetve engedélyhez köthetik új weboldalak megnyitását. Átalakul a Képernyőidő menü is, melynek célja, hogy könnyebbé tegye a digitális szokások követését.

Hogyan fogják bírni ezt a régi iPhone-ok?

A bemutató alapján ugyanakkor az Apple egyre több funkciót épít mesterséges intelligenciára, ami komoly hardveres igényeket támaszthat. Bár a cég közlése szerint az iOS 27 egészen az iPhone 11 szériáig támogatott lesz, a gyakorlatban nem biztos, hogy minden készülék ugyanazokat az AI-funkciókat kapja meg. Ez már az Apple Intelligence első hullámánál is látható volt, amikor 

számos AI-szolgáltatás kizárólag az újabb, nagyobb teljesítményű modelleken vált elérhetővé.

A kérdés ezért nem az, hogy az Apple mennyi mesterséges intelligenciát épít a rendszerébe, hanem az, hogy a régebbi iPhone-ok, iPadek és Mac gépek mennyire tudják majd ezt hosszabb távon kiszolgálni. Az idei fejlesztői konferencia alapján ugyanis a Siri már nem egy különálló funkció, hanem az Apple jövőbeli szoftverstratégiájának központi eleme lett. 

Ha pedig valóban minden alkalmazás és szolgáltatás mögött megjelenik az AI, akkor a következő években a hardvercsere üteme is felgyorsulhat az Apple-felhasználók körében.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.