BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emelkedés csak hosszabb távon

Az Európai Unió nizzai csúcstalálkozójának eredményei kedvező hatással lehetnek az első körben csatlakozó országok állampapírpiacaira -- írta tegnapi számában a német Handelsblatt. Szakértők szerint tény, hogy a csatlakozással kapcsolatos némi előrelépés pozitív a magyar kötvényekre nézve, de a befektetők csak emiatt várhatóan nem kezdenek nagy vásárlásokba.

Az Európai Unió nizzai csúcstalálkozója a magyar állampapírpiac szempontjából is kedvező eredményeket hozott. Az, hogy az unió szeretné, ha az új tagok a következő európai parlamenti választásokon -. amelyeket 2004 közepén tartanak -. már részt vennének, jó eséllyel egy legkésőbbi 2004-es csatlakozást vetít előre.
A Handelsblatt szerint az első körben csatlakozni kívánó országok tőkepiacaira ez kedvező hatással lehet. A magyar adósságpapírokat pedig külön kiemeli, mint a lengyelnél és a csehnél valamivel biztosabb befektetési eszközöket, hiszen a forint szűk sávja miatt kisebb az ezekhez kapcsolódó devizakockázat. Bár a német napilap azt is megemlítette, hogy az utóbbi időben kissé lelassult a hozamcsökkenés, mivel az infláció nem a vártnak megfelelően alakul.
Majoros György, a Cashline Értékpapír Rt. makroelemzője szerint a nizzai események mindenképpen pozitívnak tekinthetők a hazai adósságpiacra nézve. Ugyanakkor nem valószínű, hogy önmagában a nizzai hírek arra késztetnék a külföldi befektetőket, hogy az eddiginél is nagyobb ütemben vásároljanak magyar kötvényeket.
Ezt látszik alátámasztani a piac reakciója is, a másodlagos állampapírpiacon tegnap leginkább a kedvezőtlen inflációs adat mozgatta a hozamokat. Nizza hatása csak hosszabb távon érvényesülhet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.