BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hihetetlen bővülés

Az év harmadik negyedére a hazánkban kibocsátott bankkártyák száma megközelítette a 4,3 millió darabot -- derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által tegnap közzétett adatsorból, ami egészen hihetetlen számokat is tartalmaz. E szerint például az üzleti plasztikokkal és a hitelkártyákkal lebonyolított forgalom három hónap alatt 65 százalékkal nőtt.

Szeptember 30-án a jegybank -- a fizetési kártyaforgalom alakulásának első három negyedévéről készített, minden kommentár nélkül közzétett -- adatai szerint a június 30-i 4089 ezerrel szemben 4286,5 ezer kibocsátott bankkártya volt. A plasztikok számában tehát három hónap alatt meglehetősen visszafogott, 4,8 százalékos bővülés következett be. Ennél is csekélyebb mértékben, 4,5 százalékkal, 63 ezer darabra nőtt a vállalkozói kártyák száma. Az év elején egyébként még mindössze 49 ezer, félévkor pedig 60,3 ezer üzleti plasztikot használtak az ügyfelek.
Ehhez képest a credit és charge plasztikoknál a 15,7 százalékos fejlődés igen dinamikusnak tekinthető. A növekedés üteme azonban az első fél évhez képest lassulni látszik. Az előző év végi közel 145 ezerhez képest ugyanis június végén majdnem 206 ezer hitelkártya volt forgalomban, ami a két negyedév alatt több mint 39 százalékos gyarapodás.
Igazán meghökkentőek azonban nem a darabszámra, hanem a forgalomra vonatkozó harmadik negyedévi adatok. A magyarországi kártyafogalom 1012 milliárd forintról 1582 milliárdra nőtt, amit három hónap alatt 56,4 százalékos növekedést mutat. Az emelkedés -- ha persze hinni lehet az MNB most, illetve félévkor közzétett adatainak -- a tranzakciók számánál hasonló nagyságrendű, 52,6 százalékos volt.
A legjelentősebb változás a jegybanki adatok alapján a business és a credit, illetve charge (összefoglalóan hitelkártyának nevezhető) plasztikoknál következett be: a forgalom három hónap alatt 65 százalékkal nőtt. A lakossági üzletágban található plasztikoknál ehhez képest a költés kissé visszafogottabban, de így is majdnem 56 százalékkal emelkedett.
Ezek az adatok azért is tűnnek igencsak túlzottnak, mert időközben a kereskedői elfogadóhelyek számában csak minimális -- 22 262-ről 22 465-re -- bővülés következett be. Egyáltalán nem tapasztalható azonban kedvező irányú változás a kártyahasználati szokásokban. A készpénzfelvétel aránya a június végi 91,9-ről mindössze 91,85 százalékra változott.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.