Újabb érdekes napot zárt a hazai állampapírpiac. Már a másodpiaci kereskedés is izgalmasan alakult, a hozamok kivétel nélkül jelentős mértékben csökkentek. Kereskedők szerint a hirtelen megjelenő külföldi érdeklődés láttán a hazai befektetők igyekeztek minél gyorsabban zárni short pozícióikat, és ezért szinte egymás kezéből kapkodták a papírokat. Az 2005/E jelű kötvény hozama a nap vége felé 9,70 százalék körül ingadozott, ami 50 bázispontos hozamesést jelent egy nap alatt.
Az igazi érdekességet azonban az ÁKK kötvényaukciói szolgáltatták. A szokatlanul nagy kereslet mellett egy furcsa üzletre is sor került. A 2003/K papírra az egyik kereskedő 9,25 százalék körüli hozamon tett vételi ajánlatot, amit végül ki is elégített az ÁKK. Hivatalosan nem erősítették meg, hogy baki történt, de a piaci szereplők úgy vélik, hogy valaki a tízéves papírra tett ajánlatát véletlenül a hároméves kötvényre nyújtotta be. Ráadásul ez meglehetősen nagy mennyiségű papírra szólt, így egyes számítások szerint 70-80 millió forintjába került az illető cégnek a félresikerült ajánlat.
A szerencsétlen vétellel egyébként az elsődleges forgalmazók többsége is rosszul járt. Legalábbis azok, akik úgynevezett nem kompetitív ajánlatot is benyújottak. (Ez olyan ajánlat, amelyet az ÁKK a kialakult átlaghozamnak megfelelő árfolyamon elégít ki.) Ők drágábban -- alacsonyabb hozam mellett -- jutottak a kötvényekhez.
Lehetséges, hogy az ÁKK "visszaköti" az ügyletet, mivel a vételár teljes mértékben nem piaci (out of market ár). Ilyen esetekben az etikai kódex erre lehetőséget ad. Ez azonban az illető cég és az ÁKK közti megállapodáson múlik majd.