BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ünnepek előtti élénk vadhúspiac

Növelte felvásárlását és feldolgozását a Mavad-Vecsés Kft. -. tájékoztatta lapunkat Tóth Géza ügyvezető igazgató, aki a Vadgazdálkodási Terméktanács elnöke is. A cég termékei 80-82 százalékát exportálja. Belföldön a tavalyi 60 tonna után az idén éves szinten 75-80 tonna vadhúst és 10 tonna szárnyasvadat adott el. Ez évi forgalma bő 20 százalékkal, egymilliárd forintra nő.

Az év elején a vevői visszafogottság és alacsony árak jellemezték a vadhúspiacot, amely az év derekán tapasztalt hullámzás után az utóbbi hónapokban élénkült -. mondta Tóth Géza ügyvezető igazgató.
Szarvashúsra az év közepétől jelentkezett érezhető kereslet, október végétől pedig inkább a frissen gyártott vaddisznótermékek iránt van érdeklődés. Az őzhúseladások viszonylag egyenletesen oszlottak el 2000-ben.
Ami az árakat illeti, az idén az előző esztendőhöz viszonyítva igen kedvezőtlen volt a vaddisznó-értékesítés a 20-25 százalékos árcsökkenés miatt. A szarvashúspiac őszi erősödése miatt mintegy 15 százalékkal nőttek az árak, így viszont csökkent a csont nélküli termékek forgalma.
Jellemző az is, hogy Nyugat-Európában szinte kizárólag friss, előhűtött húsokat lehet csak eladni az ünnepek előtt. (Ehhez azonban kénytelenek a gyorsfagyasztott áruk értékesítését is kapcsolni.) A tendencia a magyar piacon is érződik már. A Cora például friss, kicsomagolt, kis kiszerelésben rendeli a vadhúst, de fogadja a fagyasztott árukat is. Mindez szerencsésen találkozik a Mavad üzletpolitikájával, mert így növelni tudja a magasabb feldolgozottságú áruk arányát.
A vecsési cégnek 14 hagyományos vadhúskészítménye van, de kínál egy konyhakészre pácolt, fűszerezett, hat termékből álló családot is. Utóbbival elnyerte a "kiváló magyar élelmiszertermék" áruvédjegy használatát, OMÉK-díjat, s a Foodapesten újdonságdíjat is kapott.
A Mavad-Vecsés Kft. a nyár óta -- megbízási alapon -- országos értékesítési hálózattal bír. Mintegy 450 üzletet, vendéglátóhelyet közvetlenül szolgál ki, két kivétellel minden jelentős áruházi láncnak szállít, és növeli részesedését a belpiacon.
Áruinak 75-80 százaléka Németországban talál vevőre, de vásárlója Hollandia, Ausztria és Belgium is.
Hat EU-s minősítéssel bíró, exportképes hazai vadfeldolgozó üzem létezik, ebből négyben külföldi tulajdonos is részes -- mondta lapunknak Tóth Géza, aki a Vadgazdálkodási Terméktanács elnöke is. Ez bizonyos átrendeződést jelentett az elmúlt években a vadfelvásárlási piacon. Az érintett társaságok az uniós előírásokat érvényesítő hazai vadhús-gazdálkodási rendszer kialakításán dolgoznak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.