Javult a magyar részvénypiac megítélése a Merrill Lynch elemzőinél. A befektetési bank pénteken az eddigi semlegesről túlsúlyozásra változtatta a Magyarországra vonatkozó ajánlását, vagyis azt tanácsolta a befektetőknek, hogy nagyobb arányban tartsanak magyar értékpapírokat, mint amit azok piaci kapitalizációja indokolna egy globális portfólióban.
Ed Butchart, a Merrill Lynch stratégája a tőzsdei cégek kedvező kilátásaival indokolta a döntést, a változtatásban a makrogazdasági tényezők kisebb szerepet játszottak. Konkrét cégeket nem említett. A befektetési bank londoni elemzői egy héttel korábban a magyar részvények közül elsősorban a Démász, az Egis és az OTP vásárlását ajánlották.
A döntés értékelésénél feltétlen figyelembe kell venni, hogy a magyar részvények eddig is túlsúlyozva szerepeltek a legtöbb alap portfóliójában. A legutóbbi rendelkezésre álló -- tavaly november végi -- adatok szerint a globális feltörekvő piaci részvényalapok átlagosan vagyonuk 1,23 százalékát tartották magyar részvényekben, ami 0,53 százalékponttal haladta meg a piaci kapitalizáció alapján indokolt (semleges) súlyt.
Az sem éppen optimizmusra okot adó fejlemény, hogy a teljes régió ázsiója csökkent a Merrill Lynch elemzőinek szemében: a befektetési bank az eddigi semlegesről alulsúlyozásra módosította az EMEA-régióra vonatkozó ajánlását. Az elemzők szerint a Fed esetleges kamatcsökkentései javítják a globális feltörekvő piacok kilátásait, de Kelet-Európa kilátásai inkább az ECB kamatcsökkentéseitől függenek.
Ennek fényében egyáltalán nem tűnik meglepőnek a magyar részvénypiac reakciója: a befektetők ugyan először 100 ponttal emelték meg a BUX-ot a hír hallatán, de a nap nagy részében a Richter kivételével sz összes vezető papír árfolyama lefelé tartott.
Az eddigi túlsúlyozásról semlegesre romlott a cseh részvényekre vonatkozó ajánlás, Izrael pedig semleges helyett alulsúlyozást kapott. A felső kategóriába került viszont Egyiptom, Lengyelország pedig semlegesre javított az eddigi alulsúlyozásról.