Pénteken az FB-n lezajlott a PSZÁF által a CIB ellen indított per első tárgyalása. A felügyelet keresetét a tisztességtelen verseny tilalmának megszegésére alapozza. A CIB ugyanis a Szibur vevőkijelölési joga alapján lehívta a Milford Holdings tulajdonában lévő 24,8 százaléknyi, a BorsodChem (BC)-részvénycsomagra vonatkozó vételi opciót, ezzel egyidejűleg az orosz társaság vételi opciót kapott a bank által megvett BC-pakettre. A felperes PSZÁF álláspontja szerint a CIB a tranzakció során megsértette a versenytörvény említett rendelkezését.
A tárgyaláson a felügyelet indítványára -- mellyel a bank képviselői is egyetértettek -- a bíróság zárt tárgyalást rendelt el, tekintettel az ügyben felmerülő üzleti, bank- és értékpapírtitkokra.
A kereset érdemi részére vonatkozó tárgyalásra egyébként nem került sor. A CIB képviselői szerint az adott jogalapon, tehát a versenytörvény alapján a PSZÁF-nek nincs kereshetőségi joga, vagyis perbeli legitimációja. A bíróságnak tehát először abban a kérdésben kell döntenie, hogy a perindításhoz a felügyeletnek fűzödik-e jogi érdeke.
Az információink szerint már eddig is meglehetősen sokrétű írásbeli előkészítés után az alperes újabb okiratokat nyújtott be, így a bíróság a tárgyalást 2001. június 20-i határnapra elhalasztotta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.