A Humet Rt. igazgatóságának döntése szerint a cég két legnagyobb tulajdonosa, a Humet Kft. és a Ballance 99 Rt. a tavaly ősszel végrehajtott alaptőke-emeléshez hasonlóan 75-25 százalékos arányban jegyezheti le június 15-éig azt a 4,95 millió darab részvényt, amelyet a társaság zártkörűen bocsát ki.
A tavaly őszi és a mostani alaptőke-emelés révén befolyó nagyjából kétmillió dollárnyi tőke annak a 2003-ig terjedő stratégiai tervnek a forrását hivatott biztosítani, amely a Humet amerikai megjelenéséhez szükséges gyártásfejlesztés mellett gyártmányfejlesztést és további kutatásokat -- így a gyógyszertörzskönyvezéshez szükséges klinikai kísérleteket is -- finanszírozza.
Civin János vezérigazgató szerint a stratégiai terv finanszírozási oldalán a mostani tőkeemelések mellett komoly profitbővüléssel is számolnak. A cég idén 1, jövőre 3, 2003-ban 4 millió adagnyi Humet értékesítését tervezi.
A Humet amerikai megjelenésével kapcsolatban a cég heteken belül szerződést köthet kinti partnereivel. Egyelőre az alapanyag kiszállításáról van szó, a csomagolás és a forgalmazás a kinti partnerek feladata lesz. A cég azonban továbbra sem adja fel annak a lehetőségét, hogy saját maga szervezze az amerikai értékesítést, ám ehhez sokkal komolyabb fejlesztések (komplett itthoni gyártósor, illetve az amerikai logisztikai rendszer kiépítése) szükségesek. Erről Civin szerint legkorábban ősszel születhet döntés, az azonban már most bizonyos, hogy egy ilyen terv véghezviteléhez a tervezettnél sokkal több pénzre lesz szükség. Ennek előteremtésére kerülhet szóba egy nyilvános részvénykibocsátás, melynek lehetősége már tavaly év végén felmerült.
A 15 forintos névértékű részvényeket a cég vezetése által meghatározott -- a következő három év várható nyeresége és 10-es P/E érték alapján számított -- 73,45 forintos árfolyamon jegyezhetik le a jogosultak. A tőkeemeléssel nagyjából azonos időben, június végéig van lehetősége a vezérigazgatónak arra, hogy lehívja a Ballance 99 Rt.-vel szembeni félmillió darab részvényre szóló opcióját. A tőkeemelés és az opció lehívása esetén a Ballance-nak nagyjából 20 százalék körüli részvénycsomagja lesz, a cégvezető és a feleségével közösen tulajdonolt Humet Kft. együttes részesedése viszont 50 százalék fölé nőhet.
Civin János ügyvédje kíséretében egyébként megjelent a pénzügyi felügyeleten, ahová a PSZÁF a Humet sajátrészvény-ügyleteivel kapcsolatban indított vizsgálata kapcsán kérették be. A cégvezető az ügy állásáról azonban nem kívánt nyilatkozni.