BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eladták a Duna Divatot

Eladta a Duna Divatot a Styl Ruhagyár. A társaság ily módon nagy tehertől szabadult meg, hiszen a cég finanszírozása 80 millió forint körüli összeget emésztett fel tavaly. Ezzel teljesülhet a cég korábban közölt, minimális profitot célzó idei eredményterve.

Végrehajtotta a tervezett profiltisztítást a Styl: a szombathelyi cég eladta a Kleider Bauer-üzleteket működtető Duna Divatban birtokolt 74 százalékos részesedését. A Styl négy éve egymilliárd forintot fizetett a Duna Divatért. A mostani vételárat természetesen nem hozták nyilvánosságra.
A Styl szempontjából azért volt lényeges, hogy megszabaduljon a Duna Divattól, mivel annak finanszírozása nagy terheket rótt a vállalatra. A 2000-es évben a 178 millió forintos kamatköltség több mint fele ebből származott. Az ennek következtében kedvezőtlen pénzügyi eredmény pedig veszteségre változtatta az üzemi nyereséget.
A Duna Divat eladását indokolta a társaság idei prognózisa is, amely a belföldi piac további szűkülését vetíti előre.
A vállalat termelési kapacitása és létszáma az idén nem változik, és a tervek szerint a forgalom is a tavalyi 4,1 milliárd forintos szinten marad, míg annak szerkezetében módosulás várható. 2001-ben 15 százalékkal nagyobb bevételre számítanak az exportbérmunkából, míg 38 százalékos csökkenésre a belföldi értékesítésből, ami a várakozások szerint növeli majd a jövedelmezőséget.
Mindezek tükrében üzemi szinten növekvő nyereséget várnak, miközben a finanszírozási költség csaknem felére csökkenhet. Ez pedig a jelenlegi számítások alapján nullszaldó és 10 millió forint nyereség közötti eredményt jelenthet az idén.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.