Chicagóban kedden ötheti csúcson tetőztek a búzaárak az amerikai vetések lassú növekedése miatt. A lendületük később megtört a kedvezőbb időjárási prognózisok hatására, ám így is érezhetően meghaladták az egy évvel korábbi szintet. A szója- és kukoricaárak 3,4, illetve 2,8 százalékkal emelkedtek.
New Yorkban a kávéárak (arabica) nyolcheti magasságot értek el. A Közép-Amerikából és Mexikóból származó kínálat idényjellegűen szűkült, és ezzel az USA -- hétéves csúcsra duzzadt -- tőzsdei készletei is apadásnak indultak. Az arabica szilárdulása hatott a főleg ázsiai eredetű robusta londoni piacára, ahol erősödtek a befektetési alapok vásárlásai. A júliusi tonnánkénti jegyzések rövid ideig 600 dollár fölé emelkedtek, amire öt hete nem volt példa. Ezzel együtt a kávéárak továbbra is igen nyomottak, és valószínűleg csak egy komoly brazil fagyveszély tudna tartósabb drágulást előidézni. Eennek esélye a jövő hónap második felében nőhet meg.
Brazília cukorból is az első számú exportőr a világon, így érthető, hogy a helyi ültetvények csapadékhiánya több mint 4 százalékos -- kéthavi csúcsot hozó -- drágulást indukált a New York-i nyerscukortőzsdén. A kakaójegyzések viszont újra gyengülni kezdtek az elefántcsontparti kínálat várható bővülése nyomán.
New Yorkban 7,5 százalékkal estek és immár nyolc és fél havi mélypontra süllyedtek a földgázárak a kínálat vártnál nagyobb bővülése nyomán. Erős ingadozást jeleztek viszont a nyersolajpiacokról. A hét eleji drágulást szerdán markáns erózió követte az USA-beli nyersolaj- és benzinkészletek jelentős gyarapodásának a hírére. A hét elején még rekordmagasságba szökött New York-i benzinjegyzések lendülete is megtört. A bessz még másfél napig sem tartott, amikor ismét felerősödtek a nyári benzinhiánnyal kapcsolatos félelmek. Londonban a brent nyersolaj barrelenkénti ára így újra 28 dollár fölé lendült.
Londonban összességében még közel 30 dollárral drágult a háromhavi szállítású réz tonnája, jóllehet a világ vezető termelője, a chilei Codelco társaság legnagyobb bányájában elhárult a sztrájkveszély. Ám az USA gazdaságának lassulását megerősítő újabb hír (áprilisban nem várt gyorsasággal nőtt a helyi munkanélküliek száma) pénteken már határozottan lefelé nyomta a rézárakat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.