BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az elemzők kevésbé optimisták

A NABI Rt. arról tájékoztatta a befektetőket, hogy az idei első fél évben összesen 614 buszt értékesített. A társaság egyben azt is bejelentette, hogy minden valószínűség szerint az idén sikerül az éves 1450 darabos tervet teljesítenie. Az elemzők ezzel kapcsolatban kevésbé optimisták, főként az Optare-nél várnak keresletcsökkenést.

A NABI pénteken közleményben tájékoztatta a befektetőket arról, hogy az idei első fél évben 614 darab járművet sikerült értékesíteniük. Ez pontosabban azt jelenti, hogy ennyit le is szállítottak, azaz a pénz is megérkezett a NABI számlájára. Mint ismeretes, többek között ezen a téren is akadtak korábban nézeteltérések a társaság és akkori könyvvizsgálója között, és az első negyedéves jelentésben kilenc busz elszámolása sem volt teljesen tiszta.
A NABI egyben azt is bejelentette, hogy jó esélyeket lát az idei tervszámok teljesülésére, amelyek az amerikai piacon 850 darab, a briten pedig 600 busz eladását irányozzák elő. Ez tehát éves szinten 1450 járművet jelent, ami számottevő növekedés az egy évvel korábbi 1039-hez képest.
Az elemzők ugyanakkor kevésbé optimisták, szerintük az Optare nem valószínű, hogy teljesíti a kitűzött célt, a 600 busz eladását. Kevi Zoltán a Raiffeisen Értékpapír Rt. elemzője úgy véli, hogy 800 darabos amerikai és 450 brit eladás reálisabb, mint a társaság saját becslése. Az elemző arra is felhívta a figyelmet, hogy a NABI eredményessége jelenlegi helyzetében nem elsősorban az árbevételtől függ. A munkabérek és az egyéb termelési költségek alacsonyan tartása kulcsfontosságú a jövedelmezőség szempontjából. Ezekről közelebbit azonban csak az augusztus 15-én megjelenő gyorsjelentésből tudhat meg majd a piac. Kevi 1,7 millió dolláros nyereséget vár a NABI-tól, ami 24 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.
A CIB Értékpapír Rt. által készített, pénteken nyilvánosságra került elemzés szerint viszont a forint erősödése negatívan érinti a tőzsdén szereplő mindhárom gépipari céget, a NABI-t, a Rábát és a Mezőgépet is. Az elemzésben ugyanakkor elismerik, hogy ez a negatív hatás legkevésbé éppen a NABI-nál jelentkezik, hiszen itt az árbevétele ugyan dollárban, illetve angol fontban jelentkezik, de a költségek legnagyobb része is deviza. A forintkiadások a buszgyártó társaságnál csak 20-25 százalékos arányra rúgnak.
A piac mindenesetre nem reagált különösebben a hírre, a NABI-részvények 1 százalékos gyengülés után 4000 forinton fejezték be a kereskedést.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.