BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagytőkés szövetkezetek

Írásban is megerősítette együttműködését a takarékszövetkezeti integráció egy része csúcsbankjával, a Takarékbankkal. A takarékok immár csak töredékének nincs meg az év végére előírt minimális saját tőkéje, s egy szövetkezetnél folyik helyszíni válságmenedzselés.

Június végén a Takarékbank hároméves együttműködési szerződést kötött 29 takarékszövetkezettel, amelyhez a többi takarék is csatlakozhat -- jelentette be Csicsáky Péter, a pénzintézet vezérigazgatója az integráció tájékoztatóján.
A felek szerződésben rögzítették azt a -- máig íratlan -- gyakorlatot, hogy a Takarékbank a szövetkezetek csúcsbankjaként működik. A hitelintézet megszabta, hogy a takarékoknak felszámított tarifáit mely állandó piaci benchmarkokhoz viszonyítja, és azokon maximum mennyi nyereséget érhet el. Ennek fejében a szövetkezetek vállalták, hogy apex pénzintézetükként a Takarékbankot veszik igénybe.
A megállapodás is aláhúzta: a bank árengedményt nyújt a nagy forgalmú integrációs tagoknak. Keresik a módját annak is, hogy konzorciális hitelezés esetén lerövidítsék (az ügyfelek számára hosszadalmas) kétszeres hitelbírálati időt.
Júliustól életbe lépett a 170 tagot számláló szövetkezeti szektor módosított integrációs szerződése. Ez a válság felé sodródó takarékoknál beavatkozási jogot is nyújt a szféra intézményvédelmi alapjának -- közölte Szőke András, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnök-ügyvezetője.
Hozzátette: a júniusi adatok alapján tíznél kevesebb tagnál lehetnek esetleg problémák. Beavatkozás még nem történt, a korábbi szabályok alapján ma egy tavaly veszteséggel zárt szövetkezetnél tevékenykedik helyszíni ellenőr. Az integrációs tagok korrigált mérlegfőösszegük 2 százalékát likvid eszközökben tartva biztonsági alapot is létrehoztak a bajba jutók megsegítésére.
Az integráció adózás előtti eredménye az idén május végén bő 2,74 milliárd forint volt, ami 22,5 százalékos előrelépés a 12 hónappal ezelőttivel összevetve.
Az összesített mérlegfőösszeg májusban 462,1 milliárd forint volt. Ez 15,6 százalékos bővülés egy év alatt. A saját tőke 19,3 százalékkal nőtt, s elérte a 32,7 milliárdot. Az egy takarékra jutó tőke 191,3 millió forint. A hitelintézeti törvény által az év végére előírt 60 milliós saját vagyonküszöböt a nyárelőig mindössze hat takarékszövetkezet nem érte el.
Az ügyfélkövetelések 40 százalékkal bővültek, s 205,4 milliárd forintra rúgtak. A növekedés motorját a kis- és középvállalati, valamint a lakossági hitelek, ezen belül is a lakáskölcsönök jelentik. Utóbbiak volumene 37,4 milliárd forint volt. A betétállomány 405,4 milliárd forint lett (16,4 százalékos gyarapodás). Ennek részeként a lakossági betétállomány 330,2 milliárd volt, ami 14 százalékos növekmény.
A Takarékbank június végén 265 millió forint adózatlan nyereséggel zárt, ami immár az üzleti tevékenységnek köszönhető. A mérlegfőösszeg viszont a 2000 végi 114 milliárdról 106 milliárdra esett. Csicsáky ezt a kötelezően megképzendő tartalékok csökkenésével magyarázta.
A Takarékbank-csoporton belül a Takarék Bróker 95 millió, a Lombard Lízing 422 millió forint adózott eredménnyel zárt félévkor, a Takinfo vesztesége 91 millió forint lett. Az integrációs tagok közül eddig mintegy 25-en csatlakoztak a bő hatmilliárdos költséggel kiépített integrált informatikai rendszerhez.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.