Felfutott a brazil kávéexport
Brazília júliusban 1,82 millió zsák kávét exportált, 800 ezerrel, azaz közel 80 százalékkal többet, mint egy éve. A világ első számú kávétermelője ezzel lényegében pótolta más latin-amerikai exportőrök, Kolumbia, Mexikó, Guatemala tavaly júliushoz viszonyított gyengébb kivitelét. A világ teljes kávéexportja így csak alig fél százalékkal csökkent éves összehasonlításban -- jelentette a Bloomberg a Nemzetközi Kávészervezetre (ICO) hivatkozva.
Ez egyszersmind újabb bizonyíték -- a folytatódó áresés mellett -- arra, hogy az export-visszatartási program eddig teljes kudarcot vallott. A világkínálat közel háromnegyedét adó kávékartell (ACPC) 14 tagországa, valamint öt független termelő -- köztük Vietnam -- azt vállalta, hogy a tavaly októbertől számított két évig addig korlátozza 20 százalékkal a kivitelt, amíg az ICO átlagos jelzőára fontonként 95 cent, azaz tonnánként 2095 dollár alatt mozog. Ennek ellenére a második legnagyobb termelőnek számító Vietnam mennyiségben 32 százalékkal növelte a kávéexportját az idei első nyolc hónapban a múlt év hasonló időszakához képest.
A duzzadó brazil kivitel hírére kedden New Yorkban több mint 70 dollárral -- 1125-re -- esett a decemberi szállítású arabica kávé tonnánkénti ára. A főleg ázsiai eredetű robusta kávé frontjegyzése Londonban ugyan tegnap délutánig csak 3 dollárral, 472-re mérséklődött, ám így is az augusztus eleji abszolút mélypontja közelében mozog. Ezt az idén várhatóan már nehéz lesz alulmúlni, hiszen közeledik a téli fogyasztási csúcsidény.
A jövőbeni ártrendet befolyásolhatja még, hogy az ACPC szeptember 24-ére tervezett ülésén milyen támogatást kap hat latin-amerikai termelő -- köztük Kolumbia, a világ harmadik legnagyobb termelője és az USA ellátásában komoly szerepet játszó Mexikó -- terve, hogy az október elsejétől kezdődő új idényben minden tagország semmisítse meg az exportra szánt gyenge minőségű kávékészlete 5 százalékát. Az elképzelés egyelőre nem aratott osztatlan sikert, még a szomszédos Brazíliában sem, amely nem szeretné szűkíteni a jelenlegi széles minőségi kínálati skáláját.


