E hét elején lényegében elkezdődött a beszámolási időszak (earnings season) Amerikában, a napokban több fontosabb tőzsdei cég közli eredményét, a jövő héten pedig már igazi eredménydömping várható. Az eredményközlési időszak kezdete egyben a warning-season, azaz a profitfigyelmeztetések érkezésének végét is jelenti, s noha a cégek eredményeik bejelentésekor is utalni szoktak a következő időszak várható trendjeire, a megjelent profitfigyelmeztetések száma fontos indikátor a piacokon.
A Thomson Financial/First Call adatai arra utalnak, hogy egyelőre nem lett igazuk azoknak, akik több profitwarningra számítottak, mint a második negyedévben. E hét keddjéig ugyanis 1164 társaság tett közzé előzetes bejelentést, ezek 62 százaléka szólt arról, hogy a társaság nem tudja tartani terveit. A warningok közül 305 érkezett a szeptember 11-i terrortámadás után. Most 11 százalékkal kevesebb cég figyelmeztetett, mint az első negyed után, az előző negyedévihez képest pedig egy százalék a csökkenés. Az elemzők nagy része szerint a piac a terrortámadás után ennél több profitfiwarningra számított, ezért látszik a minimális csökkenés is kedvező hírnek.
A várakozások szerint ugyanakkor rég nem látott profithanyatlásról számolnak majd be az amerikai vállalatok. A terrortámadás után már 21,9 százalékos eredménycsökkenést várnak az S&P 500 index cégeitől, ilyenre utoljára 1991-ben volt példa. (A támadás előtt még 14,7 százalékos csökkenés volt a konszenzus.)
A szakértők szerint ugyanakkor a ciklus fordulását általában fél évvel jelzi előre a tőzsde, s mint ahogy már tavaly év közepétől csökkent az S&P index értéke, úgy a befektetők ma a jövő év közepén forduló trendben bízva vásárolnak. A kedvező hangulatot táplálja az is, hogy a beszámolási időszak jól kezdődött, a nagyok közül a Motorola és a Pepsico is kellemes meglepetés okozott számaival. Eddig 38 S&P 500-as cég eredménye jelent meg, s közülük 20 várakozás felett, 15 pedig annak megfelelően alakult.
A tegnapi zárás után a Yahoo! eredménye jött ki, ma a General Electric, a DoubleClick és a Juniper Networks következik, holnap pedig a Gateway. A jövő héten indul az eredménydömping, többek között a Coca-Cola, a Bank of America, a Citigroup, a Merrill Lynch és a Pfizer számaival.