A pénzintézet szeptember végi 502,9 milliárd forintos mérlegfőösszegével az ötödik legnagyobb hazai bankként tevékenykedik. Az ügyfélhitelek volumene 335,1, a betéteké 314,9 milliárd forintra rúgott a harmadik negyedév végén. Az 53,8 milliárd forint saját tőkéjű társaság adózás előtti eredménye 8,142 milliárd forint volt szeptember végén. Kunsch elmondta: privát stratégiájukban hangsúlyos szerepet kapnak a kiválasztott kis- és középvállalati ügyfelek is. A HypoVereinsbank "hozadéka" révén jobban koncentrálnak majd az ingatlanfinanszírozásra és a vagyonkezelésre is. Továbbra sem kívánnak belevágni a tömeges áruhitelezésbe. A vállalati ügyfeleknél számítanak a bank megnövekedett tőkeerejére. Nem az egyszeri nagy üzletekre, hanem a hosszú távú ügyfélkapcsolatot eredményezőkre összpontosítanak. Célcsoportjukat a feltörekvő közepes cégek, a regionális (német, osztrák), s a nemzetközi nagyvállalatok jelentik. Közvetítő szerepre törekszenek az exportra és kereskedelemre orientált vállalatoknál.
Az értékesítésben a fiókokban eladott termékek arányát a mai 94-ről 2005-re 34 százalékra kívánják csökkenteni, az értékesítés 24 százalékban mobilon, 10 százalékban interneten, 6 százalékban telefonon, 24 százalékban pedig együttműködő partnerek (így biztosítók, ingatlanügynökök, autókereskedők) révén történne.
2003-ra a jelenleg 70 ezer privát ügyféllel bíró bank 50 ezer új ügyfél megnyerését tervezi. A mérlegfőösszeget 2,8 milliárd euróra kívánják növelni. A HVB a vállalati hiteleknél az idén júniusban 9,4 százalékos piaci részesedéssel bírt, a betétpiacon 10,7 százaléknál tartottak. A lakossági ágban az eszközoldalon viszont csak 1,16, a betéteknél pedig 3 százalékos piaci részesedésük volt. A bank mérlegfőösszegét tekintve 6 százalékos piaci részesedéssel bírt, 24,8 százalékos tőkearányos nyeresége (ROE) pedig a negyedik helyet biztosította számára a szektorban.
A fúzió révén a 720 milliárd eurós mérlegfőösszegű és összesen 2400 fiókos HVB-csoport Európa harmadik legnagyobb banki konglomerátumává vált -- közölte Erich Hampel, a HVB Hungary igazgatóságának elnöke. A csoport összesen 40 országban, ezen belül Közép-Európa 13 államában van jelen. November elején nyitják meg új belgrádi hitelintézetüket. Az elnök szerint Közép-Európában 2005-ig évi 13 százalékos növekedés várható a bankpiacon, így a HVB a régióban ekkorra 525 milliárd euróra növelheti mérlegfőösszegét. Az egyesülések révén Lengyelországban a harmadik, Csehországban a negyedik, Szlovákiában pedig az ötödik legnagyobb bankot üzemeltetik a jövőben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.