BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nehezen magyarázható hossz

Az elmúlt héten is folytatódott a részvényárfolyamok emelkedése a világ vezető tőzsdéin, a jó hangulatot ismét a Wall Street sokak által már-már extrémnek tartott optimizmusa éltette. A hét elején még némi bizonytalanság volt érezhető a piacokon, azonban keddtől csütörtökig jelentős emelkedés következett be Európában is. A legjobban a tech szektor teljesített, kimagaslottak a távközlési eszközgyártók.

Az ebben az időszakban megjelent amerikai cégeredmények egy része jobb lett a vártnál, a többi pedig lényegében megfelelt annak. Az utóbbiak esetében a befektetők a pozitív sugallatú részeket tartották érdekesnek. A hét utolsó napján is úgy tűnt, hogy kitart az optimizmus a tengerentúlon: a vártnál sokkal rosszabb makroadatok sem tudták elrontani a jó hangulatot, viszont az újabb lépfenés megbetegedés hírére esni kezdtek a piacok. Ez is addig tartott ugyanakkor, amíg ki nem derült, hogy több lépfenegyanús eset tesztje negatív lett. Mindez elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a Nasdaq pénteken is visszakússzon zárásra a pozitív tartományba, és a Dow is ledolgozza késő délelőtti veszteségének kétharmadát.
Az amerikai piacok három egymást követő héten át emelkedtek, ilyenre az idén eddig még nem volt példa. A három hét emelkedési üteme szintén meglepő, utoljára 1998 végén, az orosz válság utáni fellélegzéskor volt ennyire jó a hangulat. Mindezt a szakértők azzal magyarázzák, hogy a jövő év második felétől mindenki jelentős növekedésre számít Amerikában, ezt pedig a piacnak illik jó előre lereagálni. Ennek ellenére meglepő, hogy a szeptember 11-i terrortámadás előtti záráshoz képest a Nasdaq már pluszban van, az S&P 500 pedig csak hajszálnyival áll lejjebb.
A magyar piac ezúttal követte az európai példát, a BUX csütörtökig szépen emelkedett, s a pénteki korrekció után is közel 2 százalékos emelkedést ért el. A vezető részvények közül a 6,7 százalékot erősödő Matávot keresték a leginkább, a Richter és az OTP néhány pillanat alatt ugrott meg a hét közepén, utóbbi azonban pénteken erős korrekción esett át, és heti szinten mínuszban zárt. A Mol kiesett a befektetők kegyeiből, az előző heti nagy vásárlások helyét a kivárás vette át. Az igazi mozgás ezúttal a második vonalban volt.
A Synergon a héten négyszer emelkedett limittel, összességében közel megduplázta árfolyamát (+87 százalék). Pénteken a Graphisoft is fellángolt, s limittel drágult, heti szinten 33 százalékkal ugrott meg. A surranópályán szinte egész héten át menetelt a Fotex (+30 százalék), a Zalakerámia (+14 százalék) és az Antenna Hungária (+12 százalék) is. A BorsodChem pénteki jelentős visszaesése után is 13 százalékos pluszban zárt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.