Az első külföldi olajtársaságok 1995-ben szereztek koncessziós kutatási jogot Magyarországon. Közéjük tartozik az időközben az El Pasóval egyesült Coastal. A 2002 februárjában lejáró koncessziós program során a Somogy megyei Törökkoppány térségében tártak fel egy új földgázmezőt, ahol ma még pontosan fel nem becsült mennyiséget találtak.
Szanyi Béla, az El Paso Magyarország (EPM) Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az első vizsgálatok után hamarosan megkezdődhet a termelőmező kiépítése. A legutóbbi kutatófúrással együtt eddig mintegy 3 milliárd forintot költött magyarországi kutatásokra az amerikai cég. A mező termelésbe állítása szakértők szerint további több millió dolláros befektetést igényel. Ezzel az EPM Kft. lehet a második olyan cég a Mol Rt. után, amely földgázt termel ki és értékesít Magyarországon.
A koncessziós szerződés értelmében a sikeres kutatást, illetve bányatelek-fektetést követően 35 évig az El Paso folytathat kitermelést a kérdéses kúton, feltéve, ha az ásványvagyon kitart addig, s ez az idő egy alkalommal, legfeljebb 17 évvel meghosszabbítható. Ugyancsak a koncessziós szerződés alapján az EPM Kft. szabadon rendelkezhet a kitermelt földgázzal. A cégnél a későbbi üzleti lehetőségekről egyelőre nem kívántak nyilatkozni, szakértők azonban kézenfekvőnek tartják, hogy az ugyancsak az El Paso érdekeltségébe tartozó dunaújvárosi EMA Power Kft.-ben tüzeljék el azt. Vélhetően ez a legkifizetődőbb megoldás. Ehhez vagy bármilyen más kereskedelmi terv megvalósításához mindenképp szükséges lesz egy gázvezeték építése, vagy közvetlenül az erőműbe, vagy az országos nagy nyomású gázhálózathoz, ami ugyancsak jelentős beruházást igényel.
A Magyarországon kutató külföldi cégek közül egyébként az El Paso az első, amely értékelhető "találatot" mondhat magáénak. Szakmai körökben elképzelhetőnek tartják, hogy a törökkoppányi mező kiépítésével együtt az EPM Kft. további kutatásokba kezd a sikeren felbuzdulva.
Sikeres kutatófúrással új földgázmezőt fedezett fel Törökkoppány térségében az El Paso Magyarország Kft. - erősítette meg lapunk információit Szanyi Béla ügyvezető igazgató. Ezzel a Mol Rt. után a második cég lehet, amely földgázt termelhet ki és értékesíthet hazánkban. Eddig mintegy 3 milliárd forintot fektettek be magyarországi kutatásokra, a termelés előkészítése további többmilliárdos ráfordítást igényel. Hlavay Richárd-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.