BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Pick nem ad, és nem von be

A Pick Rt. pénteki rendkívüli közgyűlésén a részvényesek szavazó hányada elutasította az Arago vételi ajánlatának a saját papírokra vonatkozó elfogadását, s ugyancsak elbukott a saját részvények bevonásáról szóló javaslat is. Ennek ellenére kicsi az esélye, hogy az Arago a február 4-i közgyűlésen nem viszi keresztül a Pick tőzsdei kivezettetéséről szóló határozatot.

A nem szavazó 7,38 százalékos saját részvénycsomag mellett a részvényesek 47,17 százaléka vett részt a Pick Rt. december 17-én felfüggesztett közgyűlésének folytatásán. A plénum előtt szereplő, igazgatósági tag választásáról szóló napirendre nem érkezett javaslat, így a közgyűlés csak négy új felügyelőbizottsági tagot választott meg.

Az Arago 4270 forinton tett nyilvános vételi ajánlatának a cég 7,38 százalékos saját részvénycsomagjára vonatkozó elfogadásáról az önmagában 44,64 százalékos részvénycsomaggal rendelkező Arago nem szavazhatott. A szavazó részvényesek közül az igazgatóság támogatása ellenére is csak 5932 támogatta a javaslatot, amely így elbukott.

Már az igazgatóság sem támogatta a jegyzett tőkének a saját tulajdonban lévő papírokkal történő leszállítását, ezt a közgyűlés egyhangúan elvetette.

Szakértők szerint most legfeljebb arról kell lemondani, hogy az Arago él a kiszorítás lehetőségével, ám a tőzsdei kivezetésről döntő február 4-i közgyűlésen aligha kerülhető el, hogy zöld utat kapjon a javaslat. Akkor a Pick alapszabálya szerint csak azon részvényesek szavazhatnak, akik a közgyűlés előtt 60 nappal a részvénykönyvbe bejegyzett tulajdonosok voltak. Mivel feltételezhető, hogy a részvényesek jelentős része él majd a mai napon lejáró vételi ajánlattal, a felajánlott papírokkal nem lesz mód szavazatot leadni. Mindez azt jelenti, hogy az Arago 59,52 százalékos részvétel mellett maga is elegendő a tőzsdei kivezetéshez szükséges 75 százalékos részvényesi arány biztosításához.

A kivezetési ajánlat minimumszintje a BÉT előírásai szerint alakul: a közgyűlési meghívó megjelenését megelőző 180 nap forgalommal súlyozott, 3500 forint körüli tőzsdei átlagára lesz, amelyet az elemzők szerint aligha emel majd meg az Arago.

A jelen helyzetben már akadémikusnak tűnő vitában egyébként a PSZÁF szóvivője is megerősítette lapunk korábbi álláspontját. E szerint a kiszorításra a régi értékpapírtörvény passzusai alkalmazandók, vagyis az ajánlat alapja a korábbi vételi ajánlat ára és nem a Pick 8800 forint körüli, egy részvényre jutó saját tőkéje lenne.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.