BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az ECB több rendszert akar

Az ECB-nek nem célja egységes európai kereskedési platform nyitása, elképzeléseikben az egymással versenyző multirendszerek mellett a helyi elszámolóházakra is fontos szerep hárul.

Az idén elsőként a tagországok szabályozási területének képviselői is meghívást kaptak a Közép- és Kelet-Európa 11 országának 13 elszámolóházát és központi értéktárát tömörítő szervezet (CEECSDA) soros konferenciájára. Mint Horváth Gergely, a Keler vezérigazgatója, a CEECSDA főtitkára elmondta, a térség pénz- és értékpapírpiacai számos olyan problémával küzdenek, amelyen Magyarország már túljutott. A tapasztalatok átadása a szabályozási folyamat felgyorsítása mellett nem egy esetben komoly költségmegtakarítást eredményezhet.

A konferencián immár hagyományosan az Európai Központi Bank (ECB) is képviseltette magát. A plenáris ülés napirendjén az eurófizetések valós idejű lebonyolítását lehetővé tevő TARGET rendszer és az értékpapír-elszámolási rendszerek között kiépülő kapcsolat, valamint a megújuló szabályozási környezet kapott kiemelt helyet.

Daniela Russo, az ECB divízióvezetője szerint törekvésük, hogy egymással versengő kereskedési rendszerek legyenek Európában. A nemzeteken átnyúló elszámolási platformok mellett létjogosultsága van a helyi rendszereknek is, mivel a részvénykönyvvezetést mindenképp helyben kell megoldani. Az ECB képviselője sürgette az elszámolási ciklusok össszhangjának megteremtését, a T+3 napos teljesítések általánossá válását.

A fúziós lehetőségekkel kapcsolatban Horváth Gergely úgy vélte, térségünkben létjogosultsága lehet a finn-észt tőzsdefúziós megoldásnak: Helsinki vállalta az észt kereskedési rendszerek teljes körű modernizációját, cserébe a várt forgalomnövekmény jelentős részét kérte.

A környező tőzsdék jelenlegi alacsony forgalmával számolva a Keler vezérigazgatója szerint egy ilyen lépés nem is hordoz túlzott kockázatokat. A magyar elszámolóház egyébként várhatóan még az idén megállapodást köt Prágával a közös számlanyitásról.

Nagy László Nándor

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.