BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már Kelet-Európa sem eminens

Az előző hét alaposan felkavarhatta a tőzsdei befektetőket. A fejlett országokban a kosarukban nagyobb arányban technológiai részvényeket tartó indexek esni kezdtek. A Nasdaq egy hét alatt értékének közel 4,5 százalékát veszítette el. A DAX ugyanakkor 2,4 százalékkal került lejjebb.

A múlt héten a korábban nyertesnek számító kelet-európai piacok eltérő teljesítményt mutathattak fel. A különbségek - amelyek az előjelekre is kiterjedtek - valószínűleg a hagyományos, illetve a technológiai papírok súlykülönbségéből adódtak. A mostani trend ugyanis (ismét) a hagyományos iparágak papírjainak előnyben részesítését mutatja. Ezt támaszthatja alá, hogy a Dow Jones nem veszített értékéből, sőt némi nyereséget is fel tudott mutatni. A heti 0,65 százalékos gyarapodás persze a pénteki 1,36 százalékos emelkedés tükrében nem túl meggyőző. Az orosz RTS index szinte semmit sem változott, a cseh PX50 pedig két százalékkal emelkedett. A lengyel WIG20 ugyanakkor 2,8 százalékot veszített értékéből, a BUX-nál közel 2,2 százalékos lett a heti gyengülés.

A hazai részvénypiaci forgalom csak 24,3 milliárd forintot tett ki, ami negyedével alacsonyabb az előző hetinél. A forgalom egyharmada az OTP Bank papírjának köszönhető. A bankrészvény, amióta ilyen éteri magasságokba emelkedett, úgy látszik, légypapírként vonzza a befektetőket.

A vezető részvények árfolyama egyébként a Mol kivételével gyengült. A likvidebb papírok között szinte csak elvétve lehetett olyat találni, amely drágult. A Humet mellett - amelynél az adórendőrségi vizsgálat elegendő magyarázat lehet az igen rossz szereplésre - jelentősen esett a Graphisoft és a Matáv árfolyama is. Előbbinél a veszteség 9,8, utóbbinál pedig 5,4 százalékos volt.

A kárpótlási jegyek viszont ismét magukra találtak. A pénteki 700 forintos záróár 13 százalékos erősödést takar. Az optimizmus újabb feléledését a piacon a jegycseréléssel kapcsolatban elhangzott biztató politikusi nyilatkozatokkal, illetve a szaktárcával folyó szakértői megbeszélésekkel magyarázzák.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.