Közel 60 százalékkal növelte adózás előtti nyereségét a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) 2001-ben az előző évvel összevetve - jelentette be Erdei Tamás elnök-vezérigazgató tájékoztatóján. A nettó díj- és jutalékbevételek bő 18 százalékkal nőttek, a 22,87 milliárdos kamateredmény pedig 7 százalékos bővülést jelez. A tavalyi 2,5 százalékos nettó kamatrés nem változott 2000-hez képest. Az idén azonban az infláció és a kamatcsökkenés miatt bizonyosan szűkül a marzs.
Az MKB lakossági és kisvállalati térnyerését jelzi, hogy a - 82 ezer lakossági ügyféllel bíró - társaság tavalyra a privát betéteknél a harmadik legnagyobb piaci szereplővé vált. A lakossági források volumene 222,6 milliárd, a hiteleké 12,6 milliárd forintra rúgott (előbbit még a közel 21 milliárd forintnyi Európa kötvény is "kiegészíti"). A több mint 10 milliárd forintnyi volumenű lakáshitel jelentős része euróalapú.
A kis cégek számára Erdei egy-két héten belül egyszerűsített, scoring alapú hitelbírálati rendszer bevezetését ígérte. Március végén az MKB számla- és kártyainformációkat nyújtó mobilbankári szolgáltatással, az év második felében pedig internetes fizetésekre alkalmas bankkártyával indul. Január végén indultak euróalapú plasztiklapjukkal, amelynél az euróövezetben történő fizetésnél nincs konverziós költség. Megújítják valódi hitelkártyájukat is, 45 napos hitellehetőséget ajánlva, s pályáznak a Széchenyi-hitelkártya finanszírozásáért.
A napokban kibocsátott MKB I. forintkötvény 10 milliárdos volumenét egészében lejegyezték - közölte az elnök-vezérigazgató.
A csoporttagok közül az MKB Euroleasing Rt. 21 ezer járművet finanszírozott tavaly, bő 31 milliárd forint értékben. Az MKB Nyugdíjpénztár több mint 100 ezer taggal és 40 milliárdos vagyonnal bír.
2002-ben a pénzintézet 11-12 százalékos bővülés nyomán 1000 milliárd forintot meghaladó eszközállományra számít. A nyereség 10, a vállalati hitel- és betétállomány 15-16 százalékkal bővülhet. A lakossági hitelek volumene több száz százalékkal, a forrásoké 30-40 százalékkal nő majd az MKB reményei szerint. A 32 fiókkal bíró társaság az idén és a továbbiakban is évi 2-3 új egység megnyitását tervezi. (BI)
Munkatársunktól
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.