BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vegyesen változó kamatok

A lakossági szektorban az éven belüli lejáratnál a kamatkülönbözet novemberhez képest 70 bázisponttal nőtt. Szakértők szerint ennek legnagyobb nyertese az OTP Bank lehet.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb jelentése szerint decemberben a vállalati szektorban folytatódott az átlagkamatok lemorzsolódása. Az éven belüli hiteleknél az előző hónaphoz képest 48, az éven túliaknál pedig 70 bázispontos volt az apadás. A betéteknél ugyanakkor 41, illetve 38 bázispontos csökkenés következett be. A kamatkülönbözet (marzs) éven belül hét, éven túl 32 bázisponttal lett kevesebb.

Ezek a számok jól illeszkednek az általános piaci helyzethez, az infláció mérséklődéséhez, és alighanem a bankok közötti versenyt is tükrözik. Nem ilyen kép rajzolódik ki azonban a lakossági üzletágnál. Itt ugyanis az éven belüli marzs ismét megközelítve a 12 százalékot, novemberhez képest 70 bázisponttal nőtt. A kölcsönfajták közül kizárólag a piaci feltételű ingatlanhitelek átlagos kamata csökkent (az is kamatvágás hatására) 16 bázisponttal.

A betéti kamatoknál tapasztalható jelentős csökkenés részben kamatvágás, részben összetétel-módosulás miatt következhetett be. Szakértők szerint például a fiókokból előkerülő megszűnő uniós valuták jó része meglehetősen rosszul kamatozó forintbetétekbe vándorolhatott. A pénznemváltás nyertese pedig egyértelműen az OTP Bank lett.

Arra, hogy megállapítsuk, melyik banktípusnál (nagy-, közép-, kisbankok) miként alakultak a kamatok, nincs mód, mivel ezt a fajta információszolgáltatást az MNB több hónappal ezelőtt megszüntette. (Amíg azonban létezett, rendre a nagybankok bizonyultak saját marzsuk növelésében a legserényebbeknek.)

B. Varga Judit

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.