A július 1-jei gázáremelésről még a korábbi szabályozási rendszernek megfelelően dönt majd a gazdasági miniszter, mi-után az új, sávos szabályozási rendszer részleteit illetően egyelőre nem jött létre konszenzus az érintett piaci szereplők között - derült ki Hegedűs Éva helyettes államtitkár tegnapi sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta, a napokban felröppent hírekkel ellentétben az első fél év végén az éves átlagos inflációnak megfelelő mértékű vagy attól valamelyest kisebb árkorrekció várható.
Emlékeztetett rá, hogy a kormány döntése szerint tavaly is az inflációval megegyező mértékben drágult a gáz. Hegedűs Éva hangsúlyozta, a gázárszabályozással kapcsolatos döntések során figyelembe kell venni, hogy Magyarországon a lakosság 82 százaléka használja ezt az energiaforrást, amivel Európában a második helyen állunk Hollandia mögött. A hollandok viszont nettó exportőrök földgázból. Ezért az árszabályozás során a lakosság fizetőképességét nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Szakértők úgy vélik, a szakmai körökben elfogadott sávos árszabályozás bevezetésére jó alkalom kínálkozna, mert a világpiaci olaj- és gázárak viszonylag alacsony szinten állnak, pontosabban álltak, amikor a sávos szabályozásra vonatkozó javaslatot a Magyar Energia Hivatal elkészítette. Hegedűs Éva szerint azonban július 1-jén még a jelenlegi rendszer szerint születik meg majd a döntés, az új rendszer az év második felében léphet életbe, vagyis legkorábban a 2003-as árkorrekciókor lehet alkalmazni.
Az elmúlt napokban egyébként a gázárszabályozás is bekerült a kampánytémák közé. Érdekes módon Horn Gyula volt MSZP-s miniszterelnök arról beszélt, hogy szükségszerű a gázárak emelése, a világpiaci árakhoz közelítve azokat. A többi politikus azonban nem volt ennyire piacgazdaság-, illetve Mol-párti. Pokorni Zoltán Fidesz-elnök és Varga Mihály pénzügyminiszter azt mondta, hogy továbbra sem kell félni az inflációt elérő gázáremeléstől. Az MSZP gazdasági kabinetje is a néphez szólt: ígéretük szerint olyan gázárpolitikát vezetnek be, melynek révén a lakosság terhei nem növekednek tovább.
Munkatársainktól
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.