Kamatbizonytalanság
Minimális korrekció követte az előző hetek jelentős erősödését az európai tőzsdéken a múlt héten. Hétfőn még folytatódott a fellendülés, s kedden is optimizmust sugallt, hogy nem akart korrekció bekövetkezni. Szerdán egy százalék feletti mértékben gyengültek a vezető papírok, majd csütörtökön is hamvába dőlt a nap közepi emelkedés, újabb kismértékű esés lett a végeredmény. A hét utolsó napján az előző napi amerikai jókedv nyomán felfelé indultak a jegyzések, azonban napközben kissé visszacsúsztak a mutatók. A Stoxx 50 európai blue-chip index heti szinten végül 0,6 százalékkal csúszott vissza, melyet elsősorban a kamatemelési félelmekkel magyaráznak a szakértők. A Fed ugyanis kedden a kamatok változatlan szinten hagyása mellett nem utalt arra, hogy a legnagyobb veszély a gazdaságra a recesszió, a befektetési bankok nagy része szerint pedig már a mostantól második, júniusi nyíltpiaci bizottsági ülésen sor kerülhet monetáris szigorításra. A hét folyamán az árváltozások a szokottnál jóval kisebbek voltak, a befektetők főként a távközlési és a mobilkészülék-gyártó vállalatok részvényeivel kereskedtek. Ezek árfolyama összevissza mozgások után heti szinten kissé nőtt. Amerikában a Dow és a Nasdaq is egy százaléknál alig nagyobb veszteséggel zárta a hetet. A hangulat gyakran változott, a forgalom alacsony maradt. A Fed-döntésre adott reakció kissé negatív volt, csütörtökön eluralkodott az optimizmus, melyből a pénteki nyitásra nem maradt semmi.
A hazai piac szinte egész héten szemben mozgott a külpiaci trendekkel. Hétfőn és kedden - amikor a fejlett piacokon emelkedtek az árak - a kutyának sem kellettek a magyar részvények, aztán nyolc nap folyamatos esés után szerdától három nap növekedés következett. A vételek a hét vége felé csak erősödtek, a BUX 2,2 százalékos növekménnyel zárta a hetet. Megszokott módon az emelkedés döntő részben a 8 százalékot emelkedő OTP-nek köszönhető, az Egis 5, a Richter 3 százalékot drágult. A Mol alig bírt pénteken 5000-ig visszakúszni, de így is mínuszban maradt, a Matáv pedig 3,6 százalékot esett.


