BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lassuló bővülés a kártyapiacon

A forgalomban levő bankkártyák száma az előző év végére megközelítette az 5,1 milliót, ami egy év alatt 13,8 százalékos növekedést jelentett - derül ki a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) az üzletág tavalyi teljesítményéről tegnap közreadott jelentéséből. A plasztikok növekedési üteme tehát csökkent ugyan (1999-ben az éves fejlődés még meghaladta a 31 százalékot, tavalyelőtt pedig 16,4 százalék volt), de így is jelentősnek minősíthető az előrelépés.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavalyi felmérése szerint az aktív korosztály (15-64 év közöttiek) háromnegyedének már van bankkártyája. A továbbiakban tehát a jegybanki értékelés szerint a plasztikok száma elsősorban nem új ügyfelek megnyerése révén növekedhet. Az azonban, hogy valaki több kártya kiváltására szánja el magát, csak akkor képzelhető el, ha a bankok a korábbiaktól eltérő, új és vonzó konstrukciókkal jelennek meg.

Ez a folyamat azonban a hitel- és terhelési (credit és charge) plasztikok megjelenésével már megindult. Az elmúlt évben hatról kilenc százalékra emelkedett a hitelszámlához kapcsolódó bankkártyák aránya. Hatszoros volt viszont a növekedés az elmúlt év során a kereskedőkkel együtt kibocsátott, úgynevezett co-bran-ded plasztikok számában.

A forgalom közben 22 százalékkal emelkedett. A kártyahasználati szokások összesített adatai nem túl kedvezőek. Részletesebben vizsgálva azonban kiderül: a kártyások egyre sűrűbben fizetnek kisebb összegeket is. Némi javulás bekövetkezett a készpénzfelvételi és -vásárlási arány terén is. Míg ugyanis - állapítja meg az MNB - 2000-ben százból 79 művelet volt a készpénzfelvétel, az elmúlt évben ez 74-re csökkent. Ennél (a százalékban igazán ki sem mutatható változásnál) látványosabb a fejlődés a tranzakciók számának növekedésénél. A készpénzfelvételi tranzakcióknál a gyarapodás 12 százalékos, a vásárlásoknál viszont 45 százalékos mértéket ért el.

Hazánkban az Europay és a Visa védjeggyel ellátott kártyák elfogadására hat bank köt szerződéseket a kereskedőkkel. Az üzletág azonban a jegybanki jelentés szerint lényegében három pénzintézetre koncentrálódott. Az egymással erősen versengő kártyatársaságok plasztikjaival közel azonos számú (mintegy 17 ezer) üzletben lehet vásárolni. Tavaly a jegybank szerint 18,7 ezer POS biztosította az elektronikus fizetés lehetőségét. (BVJ)

Munkatársunktól

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.