A tegnapi lengyel lapok szerint hivatalosan is értesítették a Molt és az OMV-t, hogy a PKN-eladásról szóló döntést elhalasztották. Miközben varsói kommentárok nem tartják kétségesnek, hogy a lengyel kormány a PKN és a gdanski finomító összeházasítására törekszik, üde színfoltként hatott a Parkiet című lap tegnapi számában a Lengyel Olajipari és Kereskedelmi Szervezet vezetőjének nyilatkozata. Jacek Wroblewski ugyanis kritizálta az olajipari privatizáció leállítását és a kormány jelenlegi politikáját is, mondván: a két legnagyobb lengyel olajcégnek nem összeolvadnia kellene, hanem versenyezni. Egyesülés esetén szerinte csak a PKN maradna a színen, s a legjobb megoldásnak Gdansk eladását tartaná orosz befektetők részére.

Kétségtelen, hogy az orosz cégek érdeklődnek a Gdansk iránt, s egyes hírek szerint - ha mégsem jön létre a PKN-Gdansk fúzió - nagyobb esélyük van a sikerre, mint a Molnak vagy a Rotchnak. Ugyanakkor konzorcium létrejötte sem kizárt: a Lukoil alelnöke, Leonyid Feldoun úgy nyilatkozott a hétfői Financial Timesban, hogy a lengyel olajipar magánosításáért felelős Nafta Polska mellett az egyik pályázóval, a Rotchcsal is tárgyalásokat folytatnak. Mint ismert, a Jukosz is bejelentette korábban, hogy érdeklődik, s a két cég között a szibériai kutatások tekintetében létrejött együttműködés miatt több elemző felveti, hogy a Mol és a Jukosz Lengyelországban is egyesítheti erejét. Erről azonban hivatalosan még egyik társaság sem nyilatkozott.

A lengyelországi versengéssel szemben a Hellenic Petroleum privatizácója eldőlni látszik, mivel ma már sem az OMV, sem a Jukosz nem kíván részt venni az eladásban. Ez azt jelenti, hogy egyedüli jelöltként maradt a Lukoil és a görög tulajdonú Latsis holding konzorciuma.

VG-összeállítás