Elkelt a Daewoo Bank
A Koreai Fejlesztési Bank (KDB) tegnap megerősítette a korábbi értesüléseket, miszerint átveszi a Daewoo Securities magyar pénzintézetét, a Daewoo Bank (Magyarország) Rt.-t. A KDB előzetes megállapodást írt alá a tranzakcióról a Daewoo Securities vezetőivel, az egyezség részleteit azonban nem hozták nyilvánosságra.
A KDB, amely egyben a Daewoo Securities legnagyobb, 39 százalékos tulajdonosa, átvilágítja a magyar pénzintézetet, amelynek mérlegfőösszege a Szöulban közölt számok szerint 159 millió dollár. A Daewoo Leasingre nem vonatkozik az ügylet, hiszen azt már egy korábban elindított átstrukturálási program részeként értékesítette a Daewoo a cseh Corfina részére négymillió dollárért.
A Daewoo Bank egyébként jól teljesített az elmúlt év során, 2001-ben az előző évinél 60 százalékkal nagyobb adózás előtti nyereséget termelt, s 953,7 millió forintos mérleg szerinti profitot mutatott ki. A csaknem egymilliárd forintos nyereség pedig a már meglévő 1,082 milliárdos eredménytartalékot gyarapítja majd, amelyet a bank az informatikai és a humánterületek további fejlesztésére kíván fordítani. (VG)


