BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Irak lecsapott az olajra

Meglehetősen vegyes képet mutattak a főbb külföldi tőzsdék. A részvények többsége kismértékben drágult, ezt azonban ellensúlyozta, hogy az olajrészvények meglehetősen rosszul szerepeltek. A szektortól az vette el a befektetők kedvét, hogy Irak bejelentette: egy hónapos szünet után felújítja az olajexportot. A közlemény hatására meredeken esett az olaj világpiaci jegyzése.

Az európai tőzsdék forgalma meglehetősen lanyha volt, amit elsősorban a londoni piac zárva tartásával hoztak összefüggésbe a kereskedők. Főként a biztosítók részvényesei járhattak jól, miután a Swiss Re optimista előrejelzést adott az idei díjbevételek alakulására vonatkozóan. A francia Bouygues közel 4 százalékkal drágult, remélve: piacra dobja egyik jelentős érdekeltségét.

A Wall Streeten elsősorban a bankrészvények drágulása akadályozta meg, hogy az indexek komoly mértékben essenek. A pénzintézeti papírok iránt amiatt jött meg a bizalom, hogy általánossá vált a nézet, miszerint a Fed a közeljövőben még semmiképpen sem kezdheti meg a kamatok emelését.

A nap vesztese a Peregrine Systems volt, a szoftvergyártó részvényei több mint 60 százalékot zuhantak, miután bejelentette, hogy belső vizsgálatot kezd könyvelési szabálytalanságok feltárására.

Kelet-Európában lényegében kiegyensúlyozták egymást a lefelé és a felfelé tartó árfolyamok. Az indexek Varsóban, Prágában és Moszkvában alig változtak az előző hetihez képest.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.