BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiszorul az ukrán gabona

A tervezett kvótarendszerrel jórészt kiszorulhat a kelet-európai, főleg ukrán gabona az Európai Unióból, amely ezért várhatóan a Közel- és Távol-Keleten, valamint Észak-Afrikában keres új értékesítési lehetőségeket. A magyar búza számára viszont minden bizonnyal elég piac lesz Európában.

Az Európai Unió olyan fix búzakvótarendszer bevezetését tervezi, amely a fekete-tengeri régió helyett a hagyományos nagy szállítókat, főleg az USA-t és Kanadát részesítené előnyben - jelentette a Reuters. Ezzel végképp kevés babér teremne a kontinensünkön az ukrán és orosz gabonaexportőrök számára, akiket már az EU ez évi vámintézkedései is súlyosan érintettek.

A tavalyi rekordterméséből Ukrajna eddig mintegy 8 millió tonnát exportált, ezen belül mintegy 2,5 millió tonnát Európában értékesített, amire a jövőben aligha lesz módja, és nem a gyengébbre jelzett termése okán. A versenyhelyzetét még az új aratás kezdetekor várható árcsökkenés (a takarmánybúza tonnánkénti termelői árai például a jelenlegi 58-62 dollárról 49-51-re mérséklődhetnek) sem javíthatja lényegesen. Így a korábban becsült egymillió helyett már csak 300-400 ezer tonna gabona európai kivitelére számítanak az új idényben.

Az elemzők ezért azt várják, hogy Ukrajna elsősorban Dél-Koreában, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában próbálkozik új piacok keresésével, amivel részben ellensúlyozhatná a kieső nyugat-európai gabonaeladásokat. Így például Dél-Koreában 2,5-3 millió tonna takarmánybúza kivitelére látnak valós esélyt.

A Nyugat-Európából kiszoruló ukrán búza nem jelenthet veszélyt a hazai exportőrök számára - véli Orbán Imre, az Agrograin Kereskedelmi Rt. vezérigazgatója -, hiszen az EU-n kívüli fő piacaik (Szlovénia és Bosznia-Hercegovina) jóval közelebb vannak a magyar termőhelyekhez, mint Ukrajnához. Hasonló vonatkozik Románia nyugati részére is.

Ráadásul a Brüsszelből még meg nem erősített értesülés szerint július elsejétől már 600 ezer tonna búza és 450 ezer tonna kukorica szállítható vámmentesen Magyarországról az EU-ba, feltéve, hogy nem kap exporttámogatást. Miután az idei újbúzából várható feleslegünk aligha fogja meghaladni az egymillió tonnát, az EU-kvótán felüli mennyiség számára minden bizonnyal lesz elég hely a környező országokban. Még akkor is, ha mintegy 200 ezer tonna átmenő készlettel is lehet számolni. Április 28-áig tudniillik összesen 1647 ezer tonna tavalyi termésű búza hagyta el az országot, és még mintegy 4-500 ezer tonna várt exportra. Ez a mennyiség még heti 30 ezer tonnás átlagos kiszállítási ütemet feltételezve sem exportálható maradéktalanul az új idény kezdetéig. (GI)

MUNKATÁRSUNKTÓL

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.