BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megfeküdt a zöldhasú

A kedden bejelentett jegybanki kamatemelés tegnap lendített igazán nagyot a forint árfolyamán a bankközi devizapiacon. A kereskedés a sávcentrumtól 11,6 százalékos szint közelében indult az erős oldalon. Ezt követően azonban szinte egy mozdulattal egészen 12,6 százalékig erősödött nemzeti devizánk árfolyama. A kora délután ilyen körülmények között nem meglepő módon korrekciót hozott. Kora este a forint pozíciója a sávcentrum alatt 12,20 százalékos szint közelében volt. Egy euróért ennek megfelelően reggel még 244 forintot is lehetett kapni, napközben azonban a közös európai deviza 241,50-nál olcsóbban is forgott. A délutáni árszint 242,50/60 forintot tett ki. A dollár a forint emelkedéséhez hasonló hevességgel esett még délelőtt. A zöldhasú innen azután nem is igazán tudott felállni. A 262 forint alatti zárószinttel kapcsolatban érdemes emlékeztetni arra, hogy május elején még 266 forintnál olcsóbb dollár is kétéves mélypontnak számított.

A forintpiacon az overnight kamatok a likviditás szűkülésének hatására mintegy 40 bázisponttal, 8,40/65 százalékig emelkedtek. A hoszszabb lejáratoknál az árak már elérték a 9,0/20 százalékot.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.