BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szabályalkotási hajrá a BÉT-en

A társasággá alakulás és a törvényi kötelezettségek nyomán több szabályzat módosítása mellett újakat is el kell készítenie a tőzsdének. Jövő hétfőtől vezeti be a Keler a központi garantőr intézményét, a T+3-as elszámolás pedig valószínűleg október közepén startolhat.

A társasággá alakulás nyomán szükségessé vált szabályzatmódosításokról tárgyalt hétfői ülésén a tőzsdetanács. Horváth Zsolt, a BÉT ügyvezető igazgatója tájékoztatóján elmondta, a legjelentősebb változás a szekciótagsági szabályzat megalkotása lesz. Eddig ugyanis a tagi és a kereskedési jogok szorosan összekapcsolódtak, a társasággá alakulással azonban egyszerű adásvétel útján bárki részvényes lehet, a kereskedési jogokat azonban szabályozni kell. A szekciótagsági szabályzat a jelenlegi tagi szabályzatot váltja majd fel.

Az alapszabályt felváltó alapító okiratot már jóváhagyta a közgyűlés, a bevezetési és forgalomban tartási szabályzaton és a kereskedési kódexen a tőkepiaci törvény rendelkezéseinek megfelelően több változtatást kell végrehajtani. Megszűnik a vagyonhányad-átruházásról szóló szabályzat mellett az etikai kódex és az etikai bizottság eljárási szabályzata. A törvény értelmében öt új szabályzatot kell elfogadni. A tőzsde a napokban beadja a cégbírósághoz a társasággá alakuláshoz szükséges dokumentumokat, a döntésre 60 napja van a cégbíráknak. A bejegyzés után veszi át a tőzsde vezetését a múlt heti közgyűlésen megválasztott igazgatóság, mely ekkor választ tagjai közül elnököt is.

A jövő héten mérföldkőhöz érkezik a tőzsdei ügyletek elszámolásának rendszere azzal, hogy a Központi Elszámolóház és Értéktár (Keler) Rt. a részvény- és hitelpapírpiacon is bevezeti a központi garantőr (CCP) intézményét - jelentette be Horváth Gergely vezérigazgató. Ez azt jelenti, hogy a Keler lényegében a vevők és eladók közé helyezkedve szavatolja a teljesítést. A Keler garanciavállalása biztosítja a vevőt, hogy nemteljesítés esetén sem érheti veszteség. A garancia viszont pénzügyi jellegű, nemteljesítés esetén nem biztosíthatja, hogy a vásárló hozzájut értékpapírjaihoz, pénzét kapja biztosan vissza. Az ötnapos elszámolás időtartama alatt a pozíciókat a derivatív piacról már ismert rendszer alapján számolják el. Az új rendszerben az egyéni biztosítékot négyelemű - a derivatív piacról már ismert - klíringtagi biztosítékstruktúra váltja fel, és az eddig külön a részvény- és külön a hitelpapírpiacon működő elszámolási alap összevonásával új, azonnali piaci Tőzsdei Elszámolási Alap (TEA) jön létre.

Az új rendszer révén a jelenlegi forgalom mellett mintegy 20 százalékkal csökkenhet a brókercégek fedezeti követelményszintje, ami likviditást szabadít fel. Horváth Gergely szerint a T+3-as elszámolásra a piaci szereplők nagyobb része szerint nem lett volna szerencsés a CCP bevezetésével egy időben átállni, így valószínűleg az ősz közepén esedékes verzióváltáskor, október 14-én csökkenhet le három napra az elszámolási időszak. Nemteljesítésre egyébként a Keler kilencéves történetében még nem került sor. (ÁG)

Munkatársunktól

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.