A Xerox is a beismerők sorában
A hivatalosként ismert adatok szerint az amerikai irodaberendezés-gyártó vállalat 1997 és 2001 között összesen 92,5 milliárd dollár árbevételre tett szert, Christa Carone, a Xerox szóvivője ezen összeg kétmilliárddal való módosításáról tett bejelentést. A Reuters szerint a vállalatvezetés ezzel egyidejűleg azonban nem kívánta kommentálni a Wall Street Journal hatmilliárd dolláros könyvelési hibáról szóló híradását. A befektetői bizonytalanságnak táptalajul szolgál az amerikai tőkepiaci felügyelet (SEC) közleménye, amely az 1997 és 2000 közötti időszakra hárommilliárd dolláros jogosulatlanul elkönyvelt bevételt és mintegy másfél milliárdos eredménytöbbletet becsült, s ennek nyomán vizsgálatot is kezdett a Xerox háza táján. A kiszabott tízmillió dolláros bírság rekordösszegűnek számít.
Az 1950-ben, a 914-es kódjelű, úgynevezett xenografikus másolóval debütáló társaság újítása révén hiába írt történelmet, és hiába sorolták nemrég még a legmegbízhatóbb amerikai társaságokat tömörítő Nifty Fifty ötvenes csapatába, a jelek szerint a Xerox mostanra igen meredek lejtőre tévedt.
Utólag sikertelennek mondható ugyanis szerkezetátalakítási és költségcsökkentő kísérlete a kegyetlen piaci versenyben. A könyvekben mind ez ideig kimutatott jövedelmezőség mellett ugyanis már a hónap elején rákényszerült hitelállományának átütemezésére. A mintegy hétmilliárdos tartozás októberi lejárata ugyanis egyre fenyegetőbbnek bizonyult.
A Xerox könyveinek vizsgálatát hosszú időn keresztül, egészen a tavaly októberben történt szerződésbontásig a KPMG látta el, azóta a Pricewaterhouse Coopers végzi a hitelesítést.
A WorldCom-botrány nyomán újjáéledtek az amerikai számviteli szabályok megreformálására vonatkozó, az Enron csődje után felmerült, ám azóta elhalni látszó tervek. A Fehér Házban bejelentették, hogy George W. Bush elnök osztja annak a demokrata szenátusi javaslatnak a céljait, amely szigorú ellenőrzés alá vonná az amerikai könyvelői szakmát. Megfigyelők szerint a szenátus bankbizottsága elnökének, Paul Sarbanesnek a nevéhez fűződő tervezetet a törvényhozás felsőháza valószínűleg ugyan megszavazza majd, ám azt utóbb a kongresszusban elfogadott - részben Bush javaslatait tartalmazó -, inkább vállalkozásbarát jogszabállyal is összhangba kell majd hozni.
Míg Bush az értékpapír-piaci bizottságra (SEC) hagyná az újonnan felállítandó felügyeleti hatósággal kapcsolatos részletek kidolgozását, addig a Sarbanes-terv az új testületet ruházná fel a számviteli szabályok előírásának és betartatásának jogával. A tervezet szövegében rögzített szabályok közé tartozna többek között az, hogy a vállalati könyveket csak hét év elteltével lehetne megsemmisíteni.
vg-összeállítás


