Átáll a csipalapú kártyákra a Visa
Magyarországon dinamikusan növekszik a bankok által kibocsátott hitelkártyák száma. Az MNB elemzése szerint a hitelszámlákhoz kapcsolt plasztikok aránya a tavaly év végén forgalomban lévő 5,086 millióból 9 százalékot tett ki a 2000. évi 6 százalék után. S bár a Visa kimutatása szerint a régióban Magyarország hitelkártyapiaca fejlődött tavaly a legjelentősebben, figyelmeztető lehet, hogy a Magyarországgal körülbelül együtt induló Lengyelországban a magyarországinál közel ötször több Visa kártyával - amit az eltérő lakosságszám indokol - a hazai forgalom tízszeresét bonyolították le hitelkártyákkal.
A hazai tapasztalatok azt mutatják, hogy a klasszikus hitelkártya még mindig prémium terméknek számít a banki kínálatban. Ezt bizonyítja az is, hogy a betéti kártyák terén a legáltalánosabban elterjedt, csak elektronikus banki használatra alkalmas kártyával ma még elenyészően kevés hitelkártyát bocsátottak ki a bankok. Mint Radu P. Obreja, a Visa régióigazgatója egy tegnapi sajtóbeszélgetésen elmondta, hamarosan ezen a téren is változás következik be a magyar bankkártyapiacon: a nemzetközi társaság előrehaladott tárgyalásokat folytat hazai pénzintézetekkel Visa Electron alapú hitelkártyák kibocsátásáról.
E kártyafajtának hitelkártyaként történő felhasználását indokolná egyébként a bankok által eddig kínált "classic" típusú hitelkártyákkal szemben, hogy az ilyen típusú plasztikok használata minden tranzakciónál azonnali banki jóváhagyást igényel. Mindez jóval nagyobb biztonságot jelent a kibocsátó pénzintézetnek.
A hitelkártyapiac fejlesztése mellett a hazai bankoknak szembe kell nézniük azzal a másik kihívással is, hogy a bankkártyás fizetések biztonságosabbá tétele miatt hamarosan át kell állni a csipet is tartalmazó plasztikok használatára.
A Visa régióigazgatója ugyanakkor a Világgazdaság kérdésére cáfolta azt a korábbi hírt, hogy a Visa 2005-től csak többletköltség mellett számolná el a pusztán mágnescsíkot tartalmazó kártyák forgalmát a kibocsátó bankoknak. Radu P. Obreja szerint ugyanakkor a csipkártyára történő áttérés a pénzintézetek érdeke is lehet, hiszen a csip olyan többletszolgáltatásokkal tudja felruházni a bankkártyát, amely hozzásegítheti a pénzintézeteket ügyfeleik megtartásához.
Munkatársunktól


