Az unió acélosan visszavág
Tegnapi döntésével mintegy 300 millió dollár értékű, az USA-ból származó áru európai importját nehezítette meg vagy lehetetlenítette el az Európai Unió. Pótvámjait az Európából az USA-ba érkező acéltermékek március 5. óta érvényes pótvámja miatti válaszlépésként vetette ki az amerikai acéltermékre, gyümölcslére és textilféleségekre. A válaszpótvámok hivatalos elfogadására a hét későbbi részében kerül sor - értesült a Reuters egy európai bizottsághoz közeli forrásból, míg máshonnan arról tájékoztatták, hogy az aláírás június 13-án, az unió igazság- és belügyminisztereinek találkozóján történik majd meg.
Az unió tegnap annak ellenére lépett, hogy az USA tegnaptól már számos acélféleség esetében megszüntette a pótvámot. Igaz, csak olyan speciális acélfajták esetében tett kivételt, amelyek együttesen a 30 százalékig terjedő büntetővámmal sújtott menynyiségnek csak alig 1 százalékát képviselik. Vélhetőleg olyan termékekről van szó, amelyeket a piacvédelmi szempontok mellett is érdemesebb importálni, mint helyben gyártani.
Az amerikai lépés sem közvetlenül, sem közvetve nem érinti a magyar gyártókat. A vámpótlék eddig sem vonatkozott az USA-ba szállító magyar cégekre. (Az is igaz persze, hogy az Egyesült Államokban történő magyar acéleladás a nagy szállítási távolság miatt minimális.) Másrészt Magyarországon nem gyártják azokat a termékfajtákat, amelyek esetében a vámpótlékkal kapcsolatos enyhítések most életbe léptek az USA-ban. Éppen ezért nem lehet közvetett haszna sem az amerikai döntésnek: a nyugat-európai gyártók megújuló amerikai exportjával olyan termékek számára szabadul fel uniós piac, amelyeket a magyar gyártók pótolhatnának. Az itt működő gyártók számára az lenne előrelépés, ha az Európai Unió változtatna a kvótarendszeren, erre azonban szeptemberig - a jelenlegi átmeneti intézkedés lejárta előtt - nincs remény.
Arról egyelőre nincs pontos hír, hogy az EU mely acéltermékektől védi meg piacát.
A hétfőtől érvényes döntés fő haszonélvezői az Arcelor, a Corus és ThyssenKrupp. Együttesen mintegy 134 ezer tonna termékük juthat be ismét pótvám nélkül az USA piacára. Az említett három társaság egyben Európa három legnagyobb acélgyártója - mutat rá a Bloomberg -, s tavaly együtt mintegy egymilliárd dollárnyi veszteséget szenvedtek el a húszéves mélypontra esett világpiaci acélárak miatt. (Az USA-ban viszont 1998 óta 19 acélipari vállalat jelentett csődöt szintén az alacsony árak miatt, amit a receszszió miatti keresletcsökkenés és az olcsó import diktálta verseny is erősített.)
Munkatársainktól


