BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hárman a BTC-ért

Három ajánlat érkezett a tegnapi határidőig a bolgár távközlési cég, a BTC 65 százalékára. Lapzártánkig csak egy török konzorcium erősítette meg részvételét a tenderen. A Matáv várhatóan ma ad ki közleményt részvételével kapcsolatban.

Lapzártánkig csak részleges információk kerültek napvilágra azzal kapcsolatban, hogy mely befektetők nyújtottak be előzetes ajánlatot a bolgár távközlési társaság (BTC) 65 százalékos részvénycsomagjára. Az ajánlatok beadási határideje tegnap délután volt, Szófiában azonban egyelőre csak annyit közöltek, hogy három pályázat érkezett be. A Matáv korábban jelezte, hogy megvásárolta a BTC-tender dokumentációját, az ajánlat beadásával kapcsolatban mára ígértek közleményt.

Megerősítette viszont részvételét a pályázaton az állami kézben lévő török távközlési vállalat, a Turk Telekomunikasyon, mely az egyik legnagyobb török céggel, a Koc Holdinggal közösen nyújtott be ajánlatot. Meg nem erősített hírek szerint a török páros több mint 300 millió dollárt kínált fel, bár az nem világos, hogy ez az összeg már további beruházásokat is tartalmaz-e. Egy korábbi bolgár privatizációs stratégia minimum százmillió dolláros vételárral számolt, minimumárat azonban hivatalosan nem szabtak meg.

Kiderült az is, hogy korábbi közléseinek megfelelően a görög OTE nem ad be ajánlatot. Az OTE tegnapi közleménye hangsúlyozta, hogy részletesen megvizsgálták a BTC-magánosítás dokumentációját, azonban a tranzakció nem illeszkedik a társaság jelenlegi terveihez. Hivatalosan lemondta részvételét az ajánlattételt egy ideig fontolgató orosz AFK Sistema is.

Szófiában a Matáv mellett befektetőként emlegették a China Telecomot, a Swedtelt, a France Telecomot és az izraeli Ganden Groupot. Felmerült két befektetési alap részvétele is, a londoni Charlemagne Capital korábban jelezte, hogy egy stratégiai befektetővel közösen pályázna, míg a kockázati tőkebefekteté-seiről ismert Advent International állítólag szintén bejelentkezett Szófiában. (OP)

Munkatársunktól

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.