A várakozásoknak megfelelően jelentős mértékben visszaesett a Budapesti Értéktőzsde forgalma az első nyári hónapban: a részvénypiaci átlagvolumen a korábban megszokott hatmilliárddal szemben alig haladta meg az ötmilliárd forintot. A jelenség hasonló az előző nyáron történtekhez, de annál némiképp kedvezőbbek is az idei számok: akkor ugyanis szinte az idén megszokottal megegyező volt az előző hónapok átlagforgalma, a visszaesés végeredménye azonban nem öt-, hanem négymilliárd forint lett júniusban. Pedig az idei évben még a focivébé is a piacot sújtotta, igaz, ezt jócskán ellensúlyozta az az eladói nyomás, mely a világban eluralkodó hangulat nyomán Pestet is elérte. A jelentős eladások pedig általában forgalomnövelő hatásúak. A BÉT részvénypiacának duplikált összforgalma 203 milliárd forint lett, a tőzsdei összvolumen pedig 240 milliárd. Noha ezek az idei legalacsonyabb értékek, összességében nem nevezhetők rossznak.
A brókerranglistán első ránézésre csak kisebb változások történtek, azonban a koncentráció jelentős mértékben nőtt tovább. Mindez nagyrészt a Concorde újabb előretörésének köszönhető: miközben a dobogós vetélytársak forgalma jelentősen viszszaesett, az újra az első helyre jutó cég a közel 30 százalékkal szűkülő piacon is növelni tudta forgalmát. (Ebben még nincsenek benne a Microbróker volt ügyfelei, akik tegnaptól kereskedhetnek a Concorde-nál.) Az első három cég immár a teljes piac 56,5 százalékát mondhatja magáénak, a Concorde megugrása azonban a listavezető részesedésénél is elképesztő rekordot hozott: a legnagyobb brókercég júniusban egymaga bonyolította a forgalom 24 százalékát.
A Concorde forgalma kis híján elérte az 50 milliárdot, az Erste az átlagnál nagyobb visszaesést produkálva 35 milliárd, a bronzérmes CA IB pedig átlag közeli forgalomvesztéssel 30 milliárd forint értékben kötött ügyleteket.
A brókerlista érdekessége, hogy már nem a kisebb cégek forgalma vándorol a nagyok felé, hanem az első tízen belül is a kisebbek ügyfeleit szerzik meg a legnagyobbak. A tíz legnagyobb cég részesedése ugyanis az összforgalomból már hónapok óta változatlan szint környékén mozog, Eközben pedig példa nélküli mértékben erősödtek meg a legnagyobbak, de közülük is kiemelkedve a Concorde. Februárban például az összforgalom csak mintegy 15 százalékkal volt magasabb, mint júniusban, de az akkori tízes lista alsóbb régióiban álló cégek általában 30-50 százalékos forgalomveszteséget könyveltek el júniusig.
Az elmúlt hónapban a vezető hármas mögött K&H, Cashline, East, Takarékbank, Buda-Cash lett a sorrend, s 2000 novembere óta először került be a tízbe az OTP. A sort az IE-New York zárja. Az első fél év összesítésében a 287 milliárdos forgalmat elérő Concorde előnye 35 milliárd forint a CA IB-vel, 57 milliárd az Erstével szemben.
Ács Gábor
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.