Kína horganykínálata szűkül
A világ vezető exportőre, Kína az idén várhatóan több mint 10 százalékkal csökkenti a horganytermelését, amely így 1,78 és 1,88 millió tonna közötti szinten mozoghat a múlt évi kétmilliót meghaladó mennyiséggel szemben. Ezen belül a vezető helyi termelő, a Huluado csaknem felére apasztja majd a korábbi hozamát. A pekingi előrejelzés komolyságát jelzi, hogy a múlt havi kibocsátás már mintegy 12 százalékkal gyengült az egy évvel korábbi szinthez képest. Az ázsiai ország horganykínálata tavaly még több mint 8 százalékkal bővült - jelentette a Bloomberg.
Az elsősorban a belső árak hanyatlásának megállítását célzó kínai kínálatszűkítési tervek nem egyedülállóak a globális horganypiacon. A világ legnagyobb bányatársasága, a BHP Billiton például a múlt hónapban jelentette be, hogy a tervezettnél jóval hamarabb, már ez év végén bezárja a dél-afrikai (Pering) horganybányáját, ugyancsak a nyomott árakra való hivatkozással.
A főleg az építő- és autóipari acélok galvanizálására használt színesfém világpiaci ára mintegy 43 százalékkal esett az utóbbi öt évben, és az elmúlt héten újra meredek lejtőre csúszott. A kínai termelés-visszafogási hírek egyelőre nem okoztak különösebb izgalmat a meghatározó fémtőzsdén, a londoni LME-n. A háromhavi jegyzések árfolyama e héten is az idei mélypont közelében, az e havi csúcshoz képest tonnánként csaknem 70 dollárral alacsonyabban ingadozik. A világ összes horganykínálata (másodlagossal együtt) több mint 80 ezer tonnával erősödött az első öt hónapban, miközben a felhasználás közel ötvenezerrel tovább csökkent a nemzetközi ólom- és horganypiaci elemző csoport, az ILZSG adatai szerint.
A Reuters legutóbbi, még röviddel a kínai hírek előtt készített felmérése szerint az elemzők tonnánként 813 dollár körüli átlagárat várnak erre az évre, amely 73 dolláros gyengülés 2001-hez képest. A középárszint jövőre mindazonáltal már elérheti a 926 dollárt a sorozatos kínálatkorlátozások nyomán.


