BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meglódult a gépjármű-hitelezés

A tervezettnél jóval nagyobb ütemben növelték kihelyezéseiket az idei elsõ fél évben a gépjármû-finanszírozó társaságok - derül ki lapunk felmérésébõl. A lízingcégek a jegybanki kamatemelések után egyelõre nem drágítják a forintalapú konstrukcióikat.

Várakozások fölötti ütemben bõvült a gépjármû-finanszírozási piac az elsõ fél évben. A lízingtársaságok több hitelt nyújtottak az autóvásárlóknak, mint arra korábban számítottak. A három piacvezetõ társaság összesen közel 75 milliárd forintot helyezett ki hat hónap alatt, a megkötött szerzõdések száma pedig meghaladta az 50 ezret. A két jegybanki kamatemelés, illetve a növekvõ állampapír-piaci hozamok ugyanakkor azzal fenyegetnek, hogy megdrágulnak majd a kölcsönök. A finanszírozók szerint ettõl egyelõre nem kell tartani, ugyanis az igen kemény verseny arra kényszeríti a cégeket, hogy tartsák a hitelkamataikat, vagy idõszakos akciókkal próbáljanak ügyfeleket szerezni. Hozzáteszik ugyanakkor, hogy túl sok tartalék már nincs a rendszerben.

Az ügyfelek továbbra is a devizaalapú hiteleket részesítik elõnyben a forintalapúakkal szemben. A tapasztalatok szerint az ügyfelek nincsenek tisztában a vállalt árfolyamkockázattal, csak a törlesztõrészletek nagyságát figyelik. Pedig akár a forint átmeneti gyengélkedése is megdobhatja a fizetendõ részletet. A cégek minden hónapban egy adott napon, az aktuális árfolyamon számolják ki az ügyfelek következõ havi részletét, így ha akkor a forint rosszabb pozícióban van, mint egy hónappal korábban, nõ a fizetendõ részlet, de ha erõsödött, akkor csökken. Általában azonban még mindig nagy a különbség a forint- és devizahitelek kamatai között, ezért az ügyfelek inkább az utóbbit részesítik elõnyben.



A Merkantil Bank továbbra is a gépjármû-finanszírozási piac elsõ helyén áll. Az OTP-csoporthoz tartozó társaság az elsõ fél évben 30 milliárd forintot helyezett ki autók vásárlására, ami több mint 30 százalékos növekedés a tavalyi elsõ fél évhez képest - mondta Köntös Péter ügyvezetõ igazgató. Köntös szerint az év egészében fenntartható ez a növekedés, az óvatos becslés szerint a pénzintézet az év végéig 60-65 milliárd forint kölcsönt helyezhet ki.

A Merkantil Banknál a hitelek mintegy 70 százaléka devizaalapú, ami a cég számára kedvezõbb, mint az elsõ negyedévi 80 százalékos arány. A forintalapú hitelek arányát a társaság úgy tudta növelni, hogy akciósan, mintegy 15 százalékos teljes hiteldíj-mutatójú (thm) konstrukciót kínált, ami már nem jelent sokkal drágább kölcsönt, mint a 11-12 százalék körüli thm-mel adott devizaalapúak. Ezt az ak-ciót a társaság augusztus végéig meghosszabbította, és majd az akkori hozamok függvényében dönt arról, hogy tovább tartja-e ezt az árat - közölték a cég vezetõi.

A második negyedév kiemelkedõen teljesítõ gépjármû-finanszírozó társasága volt a K&H-lízingcsoport. A Pannonlízing és a K&H Lízing összeolvadásából létrejött cégcsoport a második negyedévben a Merkantil Bankkal közel azonos nagyságú hitelt, 15 milliárd forintot helyezett ki gépkocsi-finanszírozásra, az elsõ fél évben pedig összesen 27 milliárd forintnyit, ezzel második a piacon.

A K&H Lízing nem az árversenyben kíván részt venni, hanem magasabb minõségû szolgáltatás nyújtásával szeretne ügyfeleket szerezni - mondta Tóth Tamás vezérigazgató a Világgazdaságnak. A cégnél 70 százalékos a devizaalapú hitelek aránya, és fele-fele az új és használt gépkocsikra kötött szerzõdések száma.

Az MKB-Euroleasing számára az elsõ negyedév sikeresebb volt, mint a második, összességében azonban így is terven felül teljesített a társaság az elsõ hat hónapban, és jelenleg 25 százalékkal haladja meg a kihelyezés a tervezettet - mondta lapunknak Kühne Zsolt kereskedelmi igazgató.

A társaság az év végére 34 milliárd forint kihelyezést tervezett a tavalyi 32 milliárd után, de ezt láthatóan túlteljesíti, jelenleg 38 milliárd forinttal számol a cég, ami egy év alatt csaknem 19 százalékos növekedés. A társaság kihelyezéseinek valamivel több mint 50 százaléka devizaalapú, a szerzõdések számát tekintve pedig 50-50 százalék az új és használt gépkocsik aránya, a kihelyezés értékét nézve azonban 65 százalék az új autók részesedése.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.