BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sínen a szlovákiai OTP Garancia

A várakozásoknak megfelelően az OTP szlovákiai leánybankjának, az OTP Banka Slovenskónak összesen 7,01 százalékos részvénycsomagját birtokló kisebbségi tulajdonosok csak részben éltek az alaptőke-emelésben való részvétel lehetőségével. Mint ismert, a bank főtulajdonosa múlt hét pénteken jelentette be, hogy 999,517 millió koronával emelte meg a bank tőkéjét.

A többi tulajdonos a pénteki határidőig mintegy 300 ezer részvény lejegyzésével maradt adós - tájékoztatta a Világgazdaságot Hodossy Károly, a hitelintézet vezérigazgatója. A fennmaradt papír bőven elegendő ahhoz, hogy a bank azok lejegyzésével teljes egészében teljesítse a tavaly decemberi privatizációs szerződésben foglalt egymilliárd koronás jegyzési feltételt. Ehhez Hodossy Károly elmondása szerint mindössze 4000 részvény lejegyzésére van szükség.

Az OTP a napokban kapott engedélyt szlovákiai biztosítója beindításához. A banki szakember elmondta, hogy a magyarországi felügyeleti engedély kézhezvétele után remélik, még az idén megérkezik a szlovák hatóságok beleegyezése is, s így a jövő év első negyedében megkezdheti működését az OTP Garancia Biztosító szlovákiai élet- és nem életbiztosítója. Hodossy szerint a 80 millió koronás alaptőkével alapítandó élet- és a 60 millió koronás alaptőkével induló nem életbiztosító pozsonyi engedélykérelmének elbírálását nehezíti, hogy az idén januárban életbe lépett új törvények alkalmazása a vártnál nehezebb Szlovákiában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.