Újabb jelzáloglevél-kibocsátások
Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank szeptember 26-án nyilvános jelzáloglevél-aukciót tart. A pénzintézet eltér a szokásos kibocsátási menetrendjétől, ugyanis eddig minden hónap második hétfőjén tartotta a nyilvános aukciókat. Legutóbb, szeptember 9-én azonban a felkínált 14 milliárd forint névértékű jelzáloglevélre mindössze 10,5 milliárdnyi ajánlat érkezett, ebből az FHB a túl magas hozamelvárások miatt csak 7,1 milliárdnyit fogadott el. A szeptember eleji aukció óta mintegy 30 bázisponttal mérséklődtek az állampapír-piaci referenciahozamok, így az FHB reményei szerint csütörtökön kedvezőbb ajánlatokat adnak majd a befektetők.
Az FJ09NF01 elnevezésű, 2009. január 14-én lejáró, évi 9,25 százalékos fix kamatozású jelzáloglevélből minimum százmillió, maximum 4,9 milliárd forintnyit ajánl fel az FHB. Az augusztus 12-én kibocsátott értékpapírból ez a harmadik sorozatrészlet. A sorozat tervezett össznévértéke tízmilliárd forint. A felhalmozott kamat 1,1911 százalék, azaz 119 forint egy tízezer forint névértékű papírra.
Az OTP Jelzálogbank szeptember 18-án kilencmilliárd forint névértékű OJB 2009/I elnevezésű jelzáloglevelet bocsátott ki zárt körben. Ennek az értékpapírnak ez volt a második sorozatrészlete - adta hírül a pénzintézet a múlt héten. Ezzel a bank jelzáloglevél-állománya 25,1 milliárd forintra emelkedett. A tervek szerint az OTP Jelzálogbank jelzáloglevél-állománya az év végéig százmilliárd forint fölé nő majd.
A pénzintézet azt is bejelentette, hogy 2,8 milliárd forint kölcsönt vett fel három hónapos futamidőre. Mint Oszlányi Zsolt, a jelzálogbank vezérigazgatója lapunknak korábban elmondta, a társaságnak az anyabanknál meghatározott hitelkeret áll rendelkezésére. Ez egyfajta pufferként szolgál a pénzintézet számára, amivel gyorsítani tudja az újabb jelzáloglevelek kibocsátását.


