Részvénycserés megoldással kerül többségbe a Mol a Slovnaftban ? jelentették be tegnap. A Mol 6,52 millió darab Slovnaft-részvényt vásárol 85 millió dollár készpénzért, 984 ezer darab A sorozatú Mol-törzsrészvényért, valamint 9 817 578 millió darab újonnan kibocsátandó C sorozatú részvényért cserébe. Ez utóbbiakat zárt körben bocsátják ki a tranzakció zárásakor, 6000 forintos részvényenkénti áron. A szlovák és a magyar versenyhivatal jóváhagyása esetén a Mol jelenlegi 36,2 százalékos részesedését 67,8 százalékra növelheti, míg a szlovák cégek 9,99 százalékhoz jutnak a Molban. (A hazai cég alapszabálya miatt ennél többet nem lenne értelme szerezniük.) A tőkeemelést a Mol igazgatósága egyhangúlag hagyta jóvá, vagyis az ÁPV delegáltjaival teljes egyetértésben. A vagyonkezelő tulajdoni hányada a tőkeemelés révén 22,73 százalékra csökken, míg az OMV is meglepve tapasztalhatja, hogy már csak 9,1 százaléka van. A Molnak a tranzakció zárása után keletkezik nyilvános vételi kötelezettsége, így csak jövőre lesz kénytelen nagyobb összegű készpénzt mozgósítani. (Persze részvénycserés ajánlattal akkor is élhet, marad még 4 százaléknyi saját részvény a tarsolyban.)
Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója logikus lépésnek nevezte a tranzakciót, Slavomir Hatina elnök pedig a Slovnaft számára is igen előnyösnek nevezte, hogy a Mol állam utáni legnagyobb részvényese lehet a két szlovák cég. Egyébként ez az eddigi legnagyobb volumenű szlovák befektetés külföldön. A tranzakció összértéke 360 millió dollár, amiből 265 milliót fektetnek vissza Magyarországra Mol-részvényekbe. A Mol első körben megszerzett 36,2 százalékos tulajdonrésze 270 millió dollárba került, ami részvényenként 36 dollárt jelentett. A jelenlegi tranzakciónál egy részvényért mintegy 51 dollárt fizet a Mol.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.